Hét különös tény, amiről talán még nem hallottál.A tudósok fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy újabb és újabb dolgokat derítsenek ki a világról és az emberiségről. Ezeknek a kutatásoknak egy része széles körben ismert, ám előfordulnak olyan vizsgálati eredmények, amelyekről csak kevesen hallottak.

Az alábbi listában olyan érdekes tudományos tények szerepelnek, amelyekről talán még nem hallottál.

A fogak száma hatással van a memóriára: Háromszáz idős személy vett részt abban a vizsgálatban, amelynek eredményéből kiderült, hogy minél kevesebb foga van valakinek, annál rosszabb a memóriája és gyengébb az emlékezőtehetsége. A tudósok szerint ennek ahhoz van köze, hogy a fogak elvesztésével olyan idegi összeköttetések szakadnak meg, amelyen szükségesek a jó memóriához és emlékezőtehetséghez.

Kitiltották a nem őshonos kutyákat az Antarktiszról a 20 század végén: Máig népszerű a kutyás eszközökkel való közlekedés az Antarktiszon, ahol 1994-ben a kormány úgy döntött, hogy kitiltják a nem őshonos állatokat. Erre azért volt szükség, mert a helyiek immunrendszere nem elég erős ahhoz, hogy legyőzzék a kutyákkal behozott betegségeket.

Régen a filmek végén mutatták be a filmelőzeteseket: A filmelőzetesek azért kapták a „trailer” nevet, mert régen a filmek után mutatták be őket. A marketingszakemberek azonban egy idő után rájöttek, hogy a legtöbb néző azonnal feláll, ha vége a filmnek, vagyis a stáblista végét sem várják meg. A szakemberek ezért úgy döntöttek, hogy a filmek előtt kell leadni az előzeteseket.

A munkanélküli egyének gyakrabban szenvednek alvási zavaroktól, mint azok, akiknek van munkája: 9000 alany vett részt a Lipcsei Egyetem kutatásában. A tudósok azt állapították meg, hogy a munkanélküli személyek 42%-a küzd alvászavarokkal. Őket álmukban is kísértik a valóságban átélt kellemetlen helyzetek és borzalmak.

Az erősebb nem agya gyorsabb ütemben öregszik, mint a gyengébbik nemé: A Pennsylvaniai Egyetem tudósainak kutatásából az derült ki, hogy a férfiak agya gyorsabban öregszik, mint a nőké. A vizsgálatban különböző nemű és korú személyek vettek részt. Az idősebb korosztályba tartozó férfiak azt állították, hogy minél öregebbek, annál rosszabb a memóriájuk és a koncentrációs képességük.

Ezzel szemben a női résztvevők arról beszéltek, hogy leginkább depressziós hangulat uralkodik el rajtuk.

Egy csésze kávé elfogyasztása nem tölt fel annyi energiával, mint egy alma elfogyasztása: A Floridai Egyetem tudósai végezték el azt a kutatást, amelyből kiderült, hogy azok az emberek, akik almát fogyasztottak reggelire, sokkal energikusabbak és fittebbek voltak, mint azok, akik kávéval indították a napot. A tudósok szerint ennek oka az, hogy az almában van egy anyag, aminek segítségével az oxigén jobban áramlik a tüdőbe.

A gyerekek gyakorlatilag megszámlálhatatlan mennyiségű kérdéssel képesek bombázni szüleiket: Egy 4 éves gyerek naponta átlagosan 400 kérdést tesz fel a szüleinek. Ha ezt leosztjuk, akkor azt kapjuk, hogy 2 percenként áll elő újabb kérdéssel. Összehasonlításképpen az iskolai tanárok átlagosan 20-40, az egészségügyi dolgozók 20-30 kérdést tesznek fel naponta.

(Forrás: vilagunk.hu)