A japánok terve egyáltalán nem nyerte el a környezetvédők tetszését.Gyönyörű és romantikus élmény, ha hullócsillagot látunk, főleg akkor, ha ezt a párunkkal éljük át, ám nagyon nehéz elcsípni egy hullócsillagot, amitől akár kívánhatunk is valamit. Ha azonban a japán kutatók terve megvalósul, akkor hamarosan bármikor rendelhetünk egy hullócsillagot a romantikus estékhez.

A cég ugyanis azzal állt elő, hogy felküldenek az űrbe egy olyan mikro-műholdat, amiről apró labdákat engednének szabadjára. A labdák különböző vegyi anyagokat tartalmaznának, hogy a megrendelő még a hullócsillag színét is meghatározhassa.

A lelkes japánok biztosak benne, hogy a találmányuk nemcsak a romantikus estéket tudná megkoronázni, hanem a tudomány számára is nagy segítséget jelenthetne. A kutatók ezt azzal magyarázták, hogy az atmoszférának van egy olyan területe, amit még nem tudtak megvizsgálni a tudósok, mert a műholdak és a léggömbök nem jutnak be oda.

A cég szerint a labdájuk viszont képes lesz erre, ezért azokkal vizsgálhatóvá válik a terület. A környezetvédők azonban nem ilyen lelkesek, mert szerintük megint egy olyan találmányról van szó, ami károsítja a környezetet, hiszen a labdák olyan vegyi anyagot juttatnak a levegőbe, aminek semmi keresnivalója ott.

(Forrás: neon.hu)