Egy új kutatás eredménye kimutatta, hogy sokkal veszélyesebb az esti monitor bámulás, mint eddig hittük.
Lefekvés után sokan még a kezünkbe vesszük az okostelefont, laptopot, vagy más elektronikus kütyüt, aminek a kijelzőjén vagy monitorján megnézünk ezt-azt, és csak ezt követően hajtjuk álomra a fejünket.

Azt rég tudjuk, hogy ez a szokásunk egészségtelen, ám most Boston egyik kórháza új kutatást végzett, ami még sötétebbnek festi le a képet. A korábbi feltételezések arról szóltak, hogy a képernyő fénye elnyomja a melatonint, ezért sokkal nehezebben alszunk el, és az alvás minősége is romlik, mert sokkal éberebben, zaklatottabban fogunk aludni.

Dr. Anne-Marie Chang neurológus szerint az eredmények bizonyítják, hogy az elalvás előtt használt elektronikus eszközök rossz hatással vannak ránk, éppen emiatt különbség van például a hagyományosan nyomtatott könyvek, vagy az elektronikus formában lévő könyvek olvasásában.

Azok, akik alvás előtt még percekig foglalkoznak a mobiljukkal, másnap úgy érezhetik magukat, mintha zombik lennének. Képtelenek koncentrálni a munkájukra, fáradtnak és kimerültnek érzik magukat.

A szervezetnek nagyon nagy szüksége van a megfelelő alvásra, mert megágyazunk a betegségeknek, például a cukorbetegségnek, elhízásnak, keringési problémáknak azzal, ha nem pihenjük ki magunkat.

Az új kísérlet két hétig tartott, és 12-en vettek részt benne. Az alanyok, 5 napon át, 4 órán keresztül nézték a képernyőt, majd lefeküdtek. Ezután hagyományos könyvet olvastak ugyanilyen intervallumban.

Azok, akik iPad-en olvastak, sokkal nehezebben aludtak el, mint azok, akik nyomtatott könyvet olvastak. Habár mind a 12 alany 8 órát aludt, mégis az iPadesek másnap sokkal fáradtabbak, ingerlékenyebbek voltak, mint a másik csoport.

Elalvás előtt tehát már ne használjunk elektronikus eszközöket. Ha a munka miatt mégis muszáj a monitort néznünk elalvás előtt, akkor szerezzünk be olyan szűrőket, amelyek felfogják a kisugárzott kék fényt!

(Forrás: twice.hu)