A ritka égi jelenséget áprilisban és szeptemberben tekinthetjük meg.
A vérhold és világvége összefüggésének elméletét Mark Biltz dolgozta ki, ám igazán híressé Jahn Hagee könyve, a „Négy Vérhold” tette. A tézis alapját Joel próféta jövendölése adja, ami arról szól, hogy az Úr rettenetes napja akkor jön el, amikor a nap elsötétedik, a hold pedig vérré változik.

Blitz ebből azt a következtetést vonta le, hogy a próféta a Nap- és Holdfogyatkozásról beszélt. A teljes holdfogyatkozás ugyanis akkor következik be, amikor a Hold maximálisan a Föld árnyékába kerül, de nem sötétedik el, hanem vörös színt kap, mert a földi légkörön szóródó fény halvány derengést kölcsönöz a Holdnak.

Amikor Blitz a jelenséget kutatta, akkor átnézte a NASA adatbázisát Kr.e. 2000-től egészen Kr.u. 3000-ig, és főleg azokat a Holdfogyatkozásokat kereste, amelyek egybeestek a Hold-tetrádokkal, tehát négyszer volt vérhold.

Ezeket Blitz összevetette a zsidók történelmével és naptárával, majd levonta a következtetést, hogy mely fontos történelmi esemény alatt volt vérhold az égen. Ilyen volt például a 1493. és 1494. közötti tetrád, ami a spanyol inkvizíció idejére esett.

Ezt követően négy évszázadon keresztül nem fordult elő az égi jelenség, majd a XX. században kettő is volt. Az egyik 1949-1950-ben, Izrael állam megalapítása után. A másik 1967-1968-ben, a hatnapos háború idején.

Idén április 28-án és szeptember 28-án nézhetjük meg a ritka égi jelenséget.

(Forrás: vilagszam.hu)