Régen természetes dolog volt, hogy a hívők emberi testrészeket adományoztak a templomoknak.
A XVII.-XVIII. században készített, festett faszobor, mely az ülő, véres Jézust ábrázolja, rendesen meglepte a restaurátorokat, de nem azért, mert eltér a megszokott Jézus-ábrázolásoktól, hanem azért, mert emberi fogai vannak.

Fanny Unikel Santoncini a mexikói Instituto Nacional de Antropología E Historia (INAH) restaurátora, aki a csoportjával felfedezte a furcsaságot, elmondta, hogy hallott már olyan hagyományról, amely szerint a túlvilágban mélyen hívő emberek, emberi és állati testrészeket adományoztak a templomoknak vallási okokból, ám eddig még nem találkozott ilyen alkotással.

A restaurátor hozzátette, hogy ezek a hívők gyakran valódi ruhákba öltöztették fel a szenteket, és Szűz Máriát, valamint az ördögszobrokat például kutyák fogaival készítették el, de akadt olyan Jézus-ábrázolás, aminek nyúltól származó fogai voltak.

Az emberi fogsorú Jézus-szobrot akkor fedezték fel, amikor több más szoborral együtt, bekerült a csoport műhelyébe, hogy restaurálják. A csapat antropológusa akkor fedezte fel az emberi fogakat, amikor röntgenfelvételt készítettek a 300 éves alkotásról.

A Jézus-szobornak annyira élethűek a gyöngyházfehér fogai, hogy még gyökerük is van. A restaurátor elmondta, hogy a felfedezésük komoly nyomozómunka elé állítja őket, mert az alig nyitott szájú szoborról nincs semmiféle feljegyzés. A kérdés, tehát most az, hogy a fogakat valaki önként, vagy kényszerhatására adta-e a szoborhoz, esetleg holttesttől, vagy több embertől származnak-e azok.

(Forrás: legendavadasz.hu)