Egy friss japán tanulmány szerint, a vegetáriánus étrendre való áttérés segíthet a vérnyomás csökkentésében. A kutatásban, 39 korábbi tanulmány felülvizsgálatát végezték el, amely tartalmazta a csaknem 22.000 vegetáriánus ember adatait, akiknek vérnyomása jelentősen alacsonyabb volt, mint azoknak, akik húst ettek.

Átlagban a csökkentés 5-7 higany milliméter (mm / Hg) a szisztolés vérnyomásnál (a felső szám) és 2 és 5 mm / Hg a diasztolés vérnyomásnál (az alsó szám). Bár látszólag ezek az eredmények szerények, mégis a klinikai irányelvek azt sugallják, hogy csökkentheti egy ember szívroham kockázatát 9 százalékkal és a stroke kockázatát pedig 14 százalékkal, ha a vegetáriánus életmódot állandósítja az életében. De a megkérdezett kardiológusok azt mondják, hogy a vizsgálat eredményei még előzetesek és ezek alapján még nem mondanák azt a betegeknek, hogy hagyjanak fel a húsevéssel.

colorful-vegetable-table-400x300A tanulmány szerzői szerint nem számít, hogy milyen vegetáriánus étrendet követtek a kutatásban résztvevők, mert nem volt statisztikailag szignifikáns különbség a speciális vegetáriánus étkezési szokások között (pl olyan vegetáriánusok, akik esznek tejtermékeket, vagy a vegánok között).
salat herzA tanulmány azt nem tudta megállapítani, hogy a vegetáriánus étrend mely tápanyaga volt a felelős a látszólagos előnyért. De a kutatóknak vannak bizonyos elméleti. Rámutatnak, hogy az étrend alacsonyabb nátrium-és magasabb a kálium tartalma- és a növényi fehérjék – mint a vegetáriánus étrend általában – csökkentik a vérnyomást.

forrás:news.health.com