Elégedetlenek a felhasználok az Apple új csúcsmobiljával, ami könnyen meghajlik.
Nemrég került a boltok polcaira a régóta várt iPhone 6, ami nem lett egy sikertörténet, de legalább nem marad egyedül az Apple szégyenlistáján, mert a mobillal egyszerre mutatták be a cég okosóráját, amit néhány órán belül kritizálni kezdtek, ugyanis az Apple feltalálta vele a meleg vizet.

Azt már nem nehéz elképzelnünk, hogy tömegek várták a legendás gyártó új termékeit, amihez egy több órás termékbemutató is tartozott. Az Apple azonban hiába várta a dicshimnuszokat, csak negatív kritikát kapott.

Néhány nap múlva, a gúnyos mémek megjelenése mellett, igazi sorscsapás érte a céget, mert kiderült, hogy az iPhone egyszerűen képes elhajlani, ha a nadrág hátsó vagy első zsebébe csúsztatjuk, és leülünk.

Ám ez nem az Apple egyik újdonsága, hanem hibája, hiszen az iPhone eddig a masszívságáról volt híres, és arról, hogy jól bírja a kiképzést, ugyanakkor nagyon kifinomult kivitelezése volt.

Az Apple azt akarta elérni, hogy a csúcsmobil fémháza szinte törhetetlen legyen, ám valahol hiba csúszott a rendszerbe, mert az elkészült készülékek anyaga mégsem olyan ellenálló, mint kellett volna lennie.

Korábban már voltak rá intő jelek, hogy az Apple tervei most csúnya kudarcot fognak vallani. Ilyen jel volt a szoftver-probléma, a vitatott iWatch, most pedig ez a botrány. Mindezek hatására a részvények zuhanni kezdtek, ami több milliárd dollár veszteséget okoz a befektetőknek.

(Forrás: marmalade.hu)