2015 elején vezetik be a formabontó adatátviteli technológiát Latin-Amerikában.
LED izzókon alapul a Li-Fi, ami a látható fényspektrumon keresztül, valós időben, továbbítja az adatokat. A technológiai újdonság, vezeték nélküli fülhallgatók formájában, Latin-Amerikában először Mexikóban kerül majd kereskedelmi forgalomba. Az első Li-Fi-vel szerelt berendezéseket, a háztartási magánfelhasználók mellett, néhány cég és kórház is rendszerbe állítja majd 2015 első felében.

A Li-Fi-t Mexikóban forgalmazó Sisoft igazgatója elmondta, hogy a közeljövőben lehetséges lesz a rádióhullámokon alapuló vezeték nélküli kapcsolatokat egy LED lámpákkal kommunikáló rendszerrel felváltani.

Az igazgató elárulta, hogy a céljuk az, hogy kemény verseny elé állítsák a hagyományos Wi-Fi rendszereket, amikkel szemben, a Li-Fi egyik előnye az, hogy az adatátvitel fénysebességgel, azaz valós időben zajlik.

A cég terve az, hogy az InternetLedCom nevű internet szolgáltatás, akár 10 gigabájtos másodpercenkénti sebességre is képessé tegyék. Ez azt jelenti, hogy egy HD videó letöltése nagyjából 45 másodpercig tartana.

A Li-Fi úgy generálja az adatokat, hogy a LED-ek sorozatosan felvillannak. Az izzók együttes váltakozó fénye szolgáltatja a szélessávú adatátvitelt. Ez az emberi szem számára nem látható, mert a villanások a századmásodpercek tört része alatt követik egymást.

A szolgáltatók úgy gondolják, hogy a Li-Fi biztonságosabb információközlést tesz lehetővé, és a kommunikáció is stabilabbá válhat, tehát sokkal megbízhatóbb, mint a Wi-Fi. A fejlesztők szerint a Li-Fi 6 milliárd dolláros bevételt generál 2018-ra.

(Forrás: latimoport.hu)