Nem bírta ki Wig, hogy ne lépjen be a közösségi oldalra, ám kijelentkezni már elfelejtett.
Napjainkban mindennapos jelenség a Facebook-függőség, azaz sokan nem bírunk ki egyetlen napot sem anélkül, hogy ne nézzünk rá a profilunkra, vagy ne osszunk meg valamit. Az ember azonban azt hinné, hogy akkor nem jut eszébe senkinek a Facebook, amikor éppen betör valakihez.

Egy tolvaj, Wig azonban erre rácáfolt. A férfi éppen a Minneapolisban élő, James Wood otthonába hatolt be, hogy kifossza azt, amíg a tulajdonos távol van. Míg már tolvaj, miután összeszedte az értékeket, tovább állt volna, addig a mi betörőnk felfedezte az elől hagyott számítógépet, és úgy döntött, hogy sürgősen be kell lépnie a népszerű közösségi oldalra.

Wig megnézte, amit akart, majd távozott, nem is sejtve, hogy két hibát is elkövetett. Az egyik az volt, hogy nem lépett ki a profiljából, a másik pedig az, hogy hátrahagyta a ruháit, ami szintén hozzájárult a későbbi letartóztatásához.

Amikor Wood hazaért, és rájött, hogy betörtek hozzá, akkor először pánikba esett. Amikor megnyugodott, akkor azt is észrevette, hogy a tolvaj használta a Facebookot. A férfi nem teketóriázott, hanem frissítette Wig üzenőfalát, amire kiírta, hogy „vigyázzatok ezzel az alakkal, mert tolvaj”, majd mellékelte a telefonszámát, hogy hívja fel az, aki információval rendelkezik a gazemberről.

Wood-nak nem kellett sokáig várnia, mert hamarosan csörgött a mobilja. Az áldozat legnagyobb meglepetésére, maga Wig kereste, akivel megbeszélt egy helyet és egy időpontot. Az alku az volt, hogy a tolvaj visszaadja a lopott holmikat, és cserébe visszakapja a ruháit.

Természetesen a károsultnak eszébe se jutott futni hagyni a tolvajt, aki elhitte, hogy csak egy cseréről van szó. A megbeszélt helyen és időben, azonban nem Wood, hanem a rendőrség várta. A balek betörőt letartóztatták. A bíróság akár 10 év börtönre és 20 ezer dollár büntetésre is ítélheti.

(Forrás: webbulvar.hu)