A tudósok nagy erőkkel dolgoznak az új technikán, aminek köszönhetően, nem kell többé a töltővel foglalkoznunk.
Néhány éve még csak futurisztikus ábrándozás volt az okostelefon, okosszemüveg, a hang által vezérelt otthon, és a többi fantasztikus találmány, ám ezek már mind-mind megvalósultak, úgyhogy lassan el sem tudjuk képzelni, hogy hova fog fejlődni a technika.

Most a szakemberek azon dolgoznak, hogy az olyan problémákat oldják meg, mint például az otthon felejtett mobiltelefon töltő. Ez azért nagyon bosszantó, mert ezek a szuper okostelefonok, bár nagyon sokat tudnak, mégis van egy nagy hibájuk, ami a gyenge akkumulátor, ami naponta lemerül.

A dél-koreai KAIST Egyetem kutatói azt tűzték ki célul, hogy feltalálnak egy olyan újgenerációs töltési megoldást, amelynek használatához csak a saját testünk kell. A fejlesztés alatt álló töltő, úgy működne, hogy azt a testünkre, például az alkarunkra, tesszük. Az eszköz onnan kinyeri az energiát, és annak a segítségével tölti fel a rácsatlakoztatott készülékeket. Ez olyan módon történne, hogy a flexibilis generátor a bőrünk és a levegő közötti hőmérséklet különbségből állítaná elő az energiát.

A kutatók jelenleg elég kevés energiát képesek kinyerni ezzel a technikával. A szakemberek először azt szeretnék elérni, hogy az apróbb szenzorokat lássák el energiával. Ez után következnének az egyéb viselhető kütyük, majd végül az okostelefonok töltése.

Mivel a fejlesztés még nagyon az elején jár, ezért egyelőre nem lehet tudni, hogy az új töltési módszer pontosan mikor és milyen áron fog megjelenni a kereskedelmi forgalomban. Addig be kell érnünk a hagyományos töltőkkel.

(Forrás: technet.hu)