Ezek az énekesek színészként is megállták a helyüket.David Bowie – Fantasztikus labirintus (Labyrinth, 1986): Elsősorban zenészként szerzett hírnevet David Robert Haywood Jones, azaz David Bowie, aki azonban közel negyven filmben és sorozatban is látható volt kisebb-nagyobb szerepekben.

Ezek közül a legkiemelkedőbb alakítása a brit-amerikai fantasyfilmben, a Fantasztikus labirintusában volt, amiben ő játszotta Jarethet, a koboldok királyát. A filmhez megjelent egy album, aminek 12 dalát Bowie írta, és többségét ő énekelte Jarethként.

Adam Levine – Szerelemre hangszerelve (Begin Again, 2013): A Maroon 5 frontembere, Adam Levine alakította Dave-et a Szerelemre hangszerelve című filmbe, amiben természetesen énekelt is, ráadásul a lakásbelsős felvételeket az ő New York-i lakásában vették fel.

Phil Collins – Buster (1988): Az 1963-as nagy angliai vonatrablás egyik elkövetője volt a kisstílű tolvaj és bokszoló Ronald Christopher „Buster” Edwards, aki a társaival Anglia népi hősévé vált. A rablás után megszökő Buster Mexikóban bujkált három évig, majd feladta magát és kilenc évet töltött börtönben.

A bűncselekmény sok filmet és könyvet inspirált, köztük a Bustert, amiben a világsztár énekes, Phil Collins alakította a címszerepet. Az angol vígjátékban hallható, Collins és Lamont Dozier Two Hearts című dal Oscar-jelölést kapott, valamint megnyerte a Golden Globe-ot és a Grammyt.

Collins korábban már kapott Oscar-jelölést, az 1984-es Széllel szemben betétdaláért, majd 2000-ben végre meg is kapta az aranyszobrot, méghozzá a Tarzan betétdaláért, a You’ll Be In My Heartért. Az énekes nem kapott sok filmszerepet a Buster után, de látható volt az 1991-es Hookban, mint Inspector Good és az 1993-as Szigorúan piszkos ügynökben, mint Roland Coppin. Zenészként viszont tovább ragyogó sikereket ért el.

Eminem – 8 mérföld (8 Mile, 2002): Balhés környéken, családban és gyerekként nőtt fel Marshall Bruce Mathers III, azaz Eminem, aki elég korán kezdett érdeklődni a történetmesélés iránt, és képregényrajzoló szeretett volna lenni, de azt felváltotta a zene és a freestyle rapcsaták.

Az első albuma anyagilag megbukott, de ez megváltozott, amikor erőszakosabb stílusra váltott. Már mindenét elvesztette, amikor elindult a Rap Olimpián, ahol sikerült megszereznie a második helyet, amivel elérte, hogy komolyabb figyelmet kapjon.

A kisebb kudarcok után egymás után döntötte meg a rekordokat, majd a zenészként már befutott Eminem kisebb szerepeket kapott, amik után elkészült a 8 mérföld. A filmben egy olyan detroiti munkásgyereket játszott, akinek minden vágya, hogy híres rapper legyen. Eminem 2003-ban megnyerte a legjobb betétdalnak járó Oscart.

Frank Sinatra – Most és mindörökké (From Here to Eternity, 1953): A karrierjét énekesként kezdő Frank Sinatra idővel kisebb, majd nagyobb szerepeket kapott a filmiparban, ahol aztán producerként is kipróbálta magát, sőt, rendezőként is megállta a helyét az 1965-os Csupán a bátrak című filmben.

A legnagyobb filmszerepe a Most és mindörökké című drámában Angelo Maggio közlegény volt, amiért megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, ezzel bizonyítva, hogy nemcsak énekesként, hanem színészként is tehetséges.

Barbra Streisand – Funny girl (1968): Színésznőként és énekesnőként is nyert Oscar-díjat Barbra Streisand, aki a éjszakai bárokban és Broadway darabokban kezdte a karrierjét, majd több tévéshow-ban kapott szerepet, és leszerződött a Columbia Recordszal.

Streisand első mozifilmje az 1968-as Fanny Brice nevű komikus-énekes-színésznő életét feldolgozó, Funny Girl volt, amiben egy elszánt és tehetséges lányt alakít. A filmben nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat vehette át, Katharine Hepburnnel megosztva. Emellett Streisandot BAFTA-ra jelölték, és megnyerte a Golden Globe-ot, valamint a David-díjat.

Lady Gaga – Csillag születik (A Star is Born, 2018): Stefani Joanne Angelina Germanotta, vagyis Lady Gaga mindig is érdeklődött a színészet iránt az éneklés mellett, ezért játszott az iskolai színdarabokban, valamint ilyen irányú tanulmányokba kezdett.

Az énekesnő 2001-ben kapott egy aprócska szerepet a Maffiózókban, majd 2016-ban Golden Globe-díjat kapott az Amerikai Horror Storyban nyújtott alakításáért. Ezt követte a 2018-as Csillag születik, aminek női főszerepéért Oscar-jelölést kapott, míg a Shallow című dala megnyerte a díjat. Emellett Gaga átvehette a BAFTA-t, a Golden Globe-ot és a Gramyt is.

(Forrás: hu.ign.com)