Az MTV elmúlt 30 évének 5 olyan videoklipje, ami felháborította az embereket.madonnaSzex, erőszak, gyilkosság, vallási tabuk döntögetése és rasszizmus. Ezek a témák gyakran visszatérnek a zeneszámokban, mert az előadók, együttesek a dalokon keresztül fejtik ki a véleményüket.

Az, hogy ezt milyen mértékben teszik, változó, emiatt vannak dalok és videoklipek, amiket elfogadnak az emberek, de előfordul, hogy a zenészek túlzásba esnek, és olyan durva felvétellel jelentkeznek, ami felháborítja a nézőket.

Az MTV elmúlt 30 évében nem egyszer előfordult, hogy meg kellett vágni egy-egy klipet, de az is megtörtént, hogy egyszerűen nem játszották le a dalt, mert az még este is vérlázító lett volna. A következő öt dal ezekre példa.

Nirvana – Heart-Shaped Box (1993): Az MTV legtöbbet játszott klipjei közé írta fel magát a Nirvana felvétele, amelyben egy sovány öregember mikulássapkában mászik fel egy keresztre, majd egy Ku-Klux-Klan-jelmezt viselő kislány a fáról lelógó magzatok után kapkod. A premier utáni évben a Heart-Shaped Box két MTV Video Music Award-díjat nyert.

Pearl Jam – Jeremy (1992): A híres Jeremy című dal egy valódi öngyilkosságról szól, amit Jeremy Delle követett el. A tinédzser történetén nem szépített a banda, hiszen Jeremy tényleg az osztálytársai szeme láttára lőtte főbe magát. Az MTV verziójában nem látszik a fegyver, csak az osztálytársak rémült arca és véres ruhája.

Madonna – Like a Prayer (1989): Vallási kérdéseket firtató videójával okozott botrány Madonna 1989-ben. Sokan a Ku-Klux-Klan-os keresztégetés, gyilkosság és rasszista társadalom megjelentetésén borultak ki.

A Like a Prayer miatt a Vatikán elítélte az énekesnőt, akivel szerződést bontott az egyik kólagyártó cég, amely korábban a dalt választotta reklámzenéjének, Madonnát pedig a kampány arcának. Az énekesnő 5 millió dolláros szerződést bukott. Mindennek tetejébe bojkottálni kezdték a termékeit.

Eminem ft. Dido – Stan (2002): A fehér rapper soha nem volt arról híres, hogy gyerekdalokat írna, de az egyik legismertebb dala a Stan, különösen durvára sikerült. A dal egy őrült rajongóról mesél. Stan levelekkel bombázza az előadót, akit levélről levélre jobban istenit. A férfi egyre dühösebben, megszállottabban szeretne kapcsolatba lépni az énekessel. Amikor nem kap választ Eminemtől, akkor elhatározza, hogy öngyilkos lesz, és magával viszi a sírba a terhes barátnőjét is.

A 2002-es videót túlságosan erőszakosnak találta az MTV, de a nézők követelték a premiert, ezért a csatorna éjszaka leadta a klipet, de még akkor is csak megvágva. A videóból kimaradt például az, ahogy Stan párja (őt játszotta Dido) terhesen, leragasztott szájjal, megkötözve fekszik a csomagtartóban, miközben Stan a híd felé irányítja a kocsit.

Prodigy – Smack My Bitch Up (1997): A dán Jonas Akerlund rendezte azt a videoklipet, amit a megjelenésekor a világ legellentmondásosabb videójának bélyegeztek. A Smack My Bitch Up egy mámoros káoszba fulladt éjszakáról szól, ahol a drog, az alkohol, a szex és az agresszió jelent meg.

A Prodigy videója 1997-ben, éjfélkor debütált az MTV műsorán, de még ekkor is annyira felháborította a nézőket, hogy tizenöt nappal később levették a műsorról. A Smack My Bitch Up négy MTV Music Awards jelölést kapott, amiből kettőt megnyert.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)