TUDTAD, HOGY A KUTYÁK TELJESEN MÁSKÉPP LÁTJÁK A VILÁGOT, MINT AZ EMBEREK? HOGY MIÉRT KISZÚRÁS PIROS SZÍNŰ JÁTÉKOT VENNI NEKIK? CIKKÜNKBŐL MOST TE IS MEGLÁTOD, AMIT ÉS AHOGY ŐK LÁTNAK.

HOGYAN LÁT A KUTYA?

A kutyák látását úgy határozhatjuk meg, mint a három legfontosabb érzékszerve közül (szaglás, hallás, látás) a legfejletlenebbet. Ez mégsem jelenti azt, hogy a kutyák rosszul látnának. Azonban hajlamosak vagyunk mindent önmagunkhoz, az emberhez viszonyítani, amely nézőpontból nézve a kutya látása némileg fejletlenebb. Mivel kedvencünk hihetetlen jó hallással és szaglással rendelkezik, ezért a látása a másik két érzékszervének kiegészítéseként funkcionál.

kutyalátás

RÖVIDLÁTÓ?

Sokan úgy jellemzik a kutyák látását, mint egy rövidlátó emberét szemüveg nélkül. Mindez mérőszámokban nézve azt jelenti, hogy az ember látási élessége 20/20, azaz, amit egy normál ember 20 méter távolságból lát. A rövidlátók látásának élessége 20/30, azaz 20 méter távolságból látja azt, amit egy egészséges látású ember 30 méter távolságból. A kutyánál ez a szám: 20/75, tehát az emberénél több mint három és félszer rosszabb.

kutyalátás1

MINDENT LÁTOK! KÖRBELÁTOK!

Azonban amit a természet az egyik helyen elvesz, azt a másik oldalon kompenzálja is. Ha egy kutyának a látásáról azt mondhatjuk, hogy ” rövidlátó”, akkor az emberéről pedig azt, hogy „beszűkült”. Látószögünk ugyanis körülbelül 180 fokos, míg a macskáké 185, a kutyáké 240 fok, a lovaké pedig 330 fok. Hát kérem, van még hova fejlődnünk a „körültekintést” illetően!

kutyalátás2

A TAPASZTALAT ÚTJÁN LÁTÓ

A kutya megfigyelőképessége rendkívül jó. Tapasztalatból tudja, hogy mi az, amit érdemes észrevenni, ami után érdemes menni. Megjegyzi, hogy a mozgó tárgyak izgalmas dolgokat rejtenek, és ösztönből kap utánuk. Rendszerint jól becsüli meg a távolságokat és pontos ugrással képes elkapni a felé dobott labdát. Bár sosem lesz képes ebben felvenni a versenyt a macskával, mert cicusunk jobban specializálódott a gyors és pontos mozdulatok megtételére.

kutyalátás3

A játékok, amiket mi veszünk:

kutyalátás4

A játékok, amiket ők kapnak…

kutyalátás5

SÖTÉTBEN TAPOGATÓZVA

Megfigyelhetjük, hogy kutyánk a legnagyobb sötétben is hihetetlen biztonsággal vadászik és közlekedik anélkül, hogy bárminek nekimenne vagy felsértené önmagát. Kedvencünk a koromsötétben is kitűnően közlekedik, mert pupillája képes annál nagyobbra nyílni minél kisebb a fény. Továbbá sötétben remekül funkcionálnak a tapintószerveik és a már említett hallásuk és szaglásuk, amelyek a közelgő akadályokra és veszélyforrásokra figyelmeztet.

kutyalátás6

SZÍNVAK-E A KUTYUSUNK?

Sokáig úgy tartották, hogy a kutyák színvakok, de biztosan állíthatjuk, hogy nem. Az újabb vizsgálatok kimutatták, hogy kutyánk kiképezhető arra, hogy mindig egy bizonyos színű tálat válasszon ki a különböző színű etetőedények sorából. Tehát házi kedvencünk képes a színek látására, azonban nincs tisztában a színek jelentőségével, számára ezek jelentéktelen tényezők.

kutyalátás7

HOGYAN IS LÁTJA A VILÁGOT KUTYÁNK?

Hűséges társunk tehát vörös/zöld színvak, azaz pontosabban nem képes megkülönböztetni a zöld, sárgászöld, sárga, narancsa és vörös színeket egymástól. Mindezek tudatában gondoljuk csak el, hogy az áruházakban kedvencünknek megvásárolható labdák és gumicsontok legtöbbször rikító zöld, neon sárga és piros színekben pompáznak, ami nem a legelőnyösebb választás számukra. Ha ezeket még ki is visszük neki a kertbe, ahol a fû színébe beleolvad, ne csodálkozzunk, hogy nem fogja határozottan megtalálni kedvenc játékszereit.

Így látjuk mi:

Ezt látják Ők:

TŰ A SZÉNAKAZALBAN VAGY INKÁBB VÖRÖS A ZÖLDBEN?

Színárnyalatok látására az ember az idegrendszerében található háromféle csap segítségével képes. Ez a három csap a három alapszínért felelős: vörös, zöld és a kék. Ezek keveréséből minden más szín előállítható, így képesek vagyunk sokféle színárnyalatot érzékelni. Míg csaholó négylábúnk csak két csappal rendelkezik, így számára a zöld gyepen egy vörös labda megtalálása nagy nehézségekbe fog ütközni.

A mi otthonunk:

Az Ő otthonuk:

„SZÍNVAK” VEZET VILÁGTALANT?

Annak ellenére, hogy bizonyos színeket nehezebben különböztet meg egymástól a kutyusunk, mégis a kutya az, aki a legnagyobb segítsége lehet egy világtalan embernek. Már korán elsajátítja azt a képességet, hogy méretei megnövekednek a mellette haladó ember méreteivel és ennek megfelelően fogja terelni gazdáját a felbukkanó akadályokkal szemben. Ebben az esetben sincs szüksége a szín-megkülönböztető képességére, mert gazdájával teljes összhangban megtanulta, hogy milyen jelzések éppen mit jelentenek.

kutyalátás16

EGY OTTHON, KÉT SZEMSZÖGBŐL

Ahhoz pedig, hogy teljes mértékben megismerhessük kutyánk lelkivilágát és megértsük a környezetéhez való viszonyát, nem árt egy percre megállnunk és körbenéznünk az otthonunkban, hogyan is látja azt kutyánk? Próbáljuk meg átkonvertálni képzeletben a meglévő színeket zöld és vörös színárnyalatok nélkül…

Ugye milyen érdekes végeredményt kaptunk?