Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 35 éve bemutatott horrorfilmről.Cliver Barker prostituáltként szerzett szexélményeiből merített ihletet: Az 1970-es években dolgozott férfi prostituáltként Clive Barker, ugyanis akkoriban nem tudott megélni a művészetből. Saját bevallása szerint a munka jó tapasztalat volt, mint ihletforrás.

Ezt igazolja a Pokolkeltő és a Hellraiser, ugyanis azokra nagy hatást gyakorolt Barker fiatalkori, még nem férfiakkal, hanem idős nőkkel folytatott viszonyai és a hetvenes években szerzett szexuális élményei.

A kenobitákat a szado-mazochista szubkultúra inspirálta: A horrorfilmben Pinhead és Frank tulajdonképpen az író-rendező alteregója, ugyanis fiatalként Clive Barker is hajszolta a szexuális élményeket, amelyek során megismerkedett a szado-mazochista szubkultúrával is.

Ezzel kapcsolatban Barker elmondta, hogy a szado-mazo szubkultúrában a fájdalom és az élvezet, a borzalom és a szépség harmóniája figyelhető meg, ami a kenobitákat is ihlette. Emellett fontos volt a számára, hogy ahogy a szado-mazo kultúrára, úgy Pinheadékre is jellemző legyen valamiféle „taszító glamúr”, a kenobiták vezére pedig legyen félelmetes, mégis szexi.

Ezt a célját sikerült is elérni a későbbi rajongói levelek tanulsága szerint, ráadásul az S&M-közösségnek is tetszettek a film démonai.

Javarészt egyetlen házban zajlott a forgatás: Az alacsony költségvetés miatt szó sem lehetett hatalmas díszletekről, ezért a Hellraiser főleg az észak-londoni Cricklewood Lodovico Street egyik házában készült. Ennek a háznak a közelében volt a The Production Village Studio, ahol Frank újjászületésének jelenetét vették fel.

Mivel a forgatást költséghatékonyan kellett megoldani, ezért ez sok nehézséget okozott. A szűk terekben legtöbbször csak egy kamerának volt elég hely, ami miatt általában csak egy szemszögből tudták felvenni az adott jelenetrészletet, és a bonyolult mozgásokra sem volt lehetőség, ezért főleg függőleges manőverekkel és zoomokkal oldották meg a belső képi világot. A szűkös lehetőségek ellenére, Robin Vidgeon operatőr remek munkát végzett.

Clive Barker nem értett a filmkészítéshez, úgyhogy a forgatás előtt könyvből próbált tanulni: Clive Barker író nem érzett nagy vágyat arra, hogy filmrendezéssel foglalkozzon, de mivel nem volt megelégedve azzal, ahogy George Pavlou adoptálta a műveit, ezért úgy döntött, hogy a saját kezébe veszi a Hellraiser feldolgozását. Barker felkereste az ötletével Christopher Figg producert, akinek tetszett a koncepció, majd a Roger Corman-féle New World Pictures is beállt a film mögé.

Habár az író értett a színészvezetéshez és a jelenetszerkesztéshez a színházi tapasztalatainak hála, mégis a filmtechnikáról semmit sem tudott, ezért megpróbált filmrendezést tanulni, de a könyvtárból már előtte kikölcsönözték a témába vágó műveket.

Barker szerencséjére a stáb és a szereplőgárda is megértő, segítőkész és türelmes volt az amatőr rendezővel, aki később elkészítette még két műve adaptációját.

Frank gyomorforgató újjászületését különleges módon vették fel: A Hellraiser egyik legemlékezetesebb és leginkább gyomorforgató jelenete a történet elején széttépett Frank újjászületése, aminek leforgatásához szükség volt a stúdióra, ahol megépítették a padlásdíszletet.

A Bob Keen által vezetett speciális effektusokért felelős csapat részekre bontotta az újjászületés folyamatát, amihez olyan hagyományosabb „barkácsmegoldásokat” használtak, mint például a viasz, kenőolaja és a gumióvszer. Az ereket és a vénákat vörösre színezett fonallal alkották meg.

Azt követően, hogy mindebből megépítették az emberi testre és testrészekre emlékeztető bábokat, azokat darabokra szedték, drótokkal széthúzták, valamint megolvasztották a kamera előtt. Ezután visszafelé lejátszották a felvételeket, és így elkészült a jelenet végleges változata.

Kis híján pornófilmeknek járó korhatár-besorolást kapott a Hellraiser: Egyértelmű, hogy egy a szado-mazo szubkultúra által ihletett horrorfilmből nem hiányzik az erotika és az erőszak, ám a Hellraiser olyannyira ilyen lett, hogy a korhatár-besorolást végző MPAA az Egyesül Államokban akkoriban legmagasabb, X-kategóriába (mai NC-17) akarta sorolni a filmet. Ezt a korhatár-besorolást általában a legvéresebb művek és a pornófilmek kapták meg. Annak érdekében, hogy a Hellraiser beleférjen az R-be, ki kellett vágni jó néhány brutális jelenetet.

(Forrás: hu.ign.com)