A San Diegó-i Comic-Con legfontosabb filmes és sorozatos bejelentései.Megérkezett a Shazam! Az istenek haragja előzetese: A 2019-es Shazam! folytatásáról eddig csak kisebb információk érkeztek, de a San Diegó-i Comic-Conon végre bemutatták a film első előzetesét, ami amellett, hogy szórakoztató, még azt is megmutatta, hogy milyen jól áll a gonoszkodás az Atlas lányait alakító Helen Mirrennek és Lucy Liunak. Emellett a trailerben egy Annabelle-baba is megjelent, amit David F. Sandberg rejtett el.

A John Wick 4. is kapott egy előzetest: Tulajdonképpen a semmiből érkezett a Keanu Reeves főszereplésével készülő John Wick negyedik részének első előzetese, ugyanis a legutóbbi hír róla még az volt, hogy a bemutatót eltolták 2023 májusára.

A John Wick 4. rendezője ismét Chad Stahelski, a kedvcsinálóból pedig úgy tűnik, hogy a készítők egyre inkább az ázsiai kultúra felé húznak, így biztos, hogy Donnie Yen és Szanada Hirojuki is jó okkal bukkan fel majd a filmben.

Chadwick Bosemanről is megemlékezett a Fekete Párduc 2. első előzetese: Megérkezett a Fekete Párduc 2. első előzetese, amelyből kiderült, hogy a film főgonosza Namor lesz, valamint szerepel benne Ironheart, akit Dominique Thorne kelt életre.

Az elképesztően ütős kedvcsináló azt is leleplezte, hogy a filmben megemlékeznek a 2020 augusztusában elhunyt Chadwick Bosemanről, valamint megjelent az új Fekete Párduc, ám a kiléte egyelőre titok maradt. Emellett érkezett egy minimalista, mégis minden igényt kielégítő plakát is a november 11-én érkező filmhez.

Bejelentették a Marvel Moziverzum 5. és 6. fázisát, köztük az Új Bosszúállók-filmeket is: A Marvel panel hozta el a legtöbb új hírt, ugyanis Kevin Feige-ék bejelentették a Marvel Moziverzum következő fázisait, melyek a szokottnál rövidebbek, cserébe sűrűbbek lesznek, ugyanis 2025-re véget ér az 5. és 6. fázis, amik a 4-kel együtt alkotják meg a Multiverse Saga-t.

A 4. fázis már idén befejeződik a Fekete Párduc 2-vel, majd ezt követően 2023 februárjában érkezik a Hangya 3., májusban A galaxis őrzői vol. 3., júliusban a Marvelék, majd végül novemberben a Penge. 2024 májusában a New World Order alcímet kapó Amerika Kapitány 4-et mutatják be. Az 5. fázist a Thunderbolts zárja július 26-án.

Még ennél is sűrűbb lesz a 6. fázis, amit 2024. novemberében nyit az új Fantasztikus Négyes, majd 2025-ben lezárja két Bosszúállók-film, melyek közül az Avengers: The Kang Dynasty (Bosszúállók: A Kang-dinasztia) májusban, az Avengers: Secret Wars (Bosszúállók: Titkos háború) pedig novemberi premier lesz.

Természetesen ezek csak a bejelentett filmek, ugyanis ezek mellett a Disney lefoglalt még hét premier időpontot az egyelőre meg nem nevezett Marvel-filmeknek. Ezek a dátumok 2024. február 16., 2025. február 14., július 25., 2025. február 13., május 1. és július 24., és 2026. november 6.

Mindemellett a Disney+ sem fog pihenni, ugyanis kiderült, hogy újabb hosszabb-rövidebb mini- és visszatérő sorozatok gondoskodnak róla, hogy a rajongók ne szenvedjenek Marvel hiányban két film között. Ezek a szériák kisebb-nagyobb mértékben kapcsolódnak majd a Multiverse Saga-hoz.

2023 tavaszán a Secret Invasiont mutatják be Nick Fury-val, majd 2023 nyarán érkezik az Echo, aminek főszerepében a Sólyomszemben megismert halláskárosult szuperhős lesz látható. 2023 nyarán visszatér Loki a második évaddal, majd ősszel debütál a Vasember örökösének is tekinthető Ironheart, télen pedig jön az Agatha: Coven of Chaos a WandaVízió főgonoszával.

2024-én Charlie Cox tér vissza a vak igazságosztó szerepében a Daredevil: Born Again című sorozatban. Bár 2025-re még nincs konkrét bejelentés, de számíthatunk rá, hogy érkezni fognak újabb szuperhősös Marvel-sorozatok, úgyhogy elég sűrű éve lesz azoknak, akik lépést akarnak tartani a Marvellel.

A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűihez is érkeztek újabb képsorok: Bár egyelőre sokan Középfölde lakóinak etnikumán mérgelődnek, de talán eljön az idő, amikor nem ezzel foglalkoznak az emberek egy új előzetes kapcsán, hanem azzal, hogy az ízelítő mit ígér és hogy néz ki.

Már csak azért is, mert a néhány nappal a hivatalos előzetes után kiadott trailer rendkívül hangulatos, ráadásul felbukkant benne Szauron, méghozzá emberi alakban, majd a több, mint két és fél perc végén Balrog mondott búcsút, ez pedig felveti a kérdést, hogy a szörnynek egyáltalán mi keresnivalója lesz itt? Emellett egy 24 darabos karakterplakát is érkezett a sorozathoz.

(Forrás: hu.ign.com)