Megtalálja-e végre a saját útját a mennydörgés istene?Valószínű, hogy a Chris Hemsworth által alakított Thor a legellentmondásosabb karaktere a Marvel Moziverzumnak, hiszen az asgardi istent először kissé merev, patetikus és beképzelt macsóként ismerhettük meg a 2011-es, Kenneth Branagh által rendezett Thorban, majd a Taika Waititi felügyelete alatt készült Thor: Ragnarökben megismerhettük a karakter vicces oldalát, ám sokak szerint azt túlzásba vitték és Thor önmaga paródiájává vált.

Ezután érkezett a két Bosszúállók-film, a Végtelen háború és a Végjáték, amiben Thor a két személyiség között próbált egyensúlyozni, ám ez nem mindig sikerült. Idén júliusban azonban érkezik a Thor negyedik része, aminek első ajánlójából kiderült, hogy a mostanában a Galaxis Őrzőivel mutatkozó asgardi rájön, hogy ideje kiderítenie, hogy ki is ő valójában. Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy a Waititi által rendezett Szerelem és mennydörgés hogyan hozhatja helyre Thor kusza karakterfejlődését.

Ha figyelembe vesszük a korábbi filmeket, akkor Thor eléggé karakteridegen döntést hozott a Végjáték végén, hiszen folyton az asgardiakért harcolt, ami miatt senki sem feltételezte róla, hogy a győztes csata után hátat fordít nekik, és elmegy az űrbe kalandozni a Galaxis őrzőivel.

Igaz, a Marvel Moziverzumban voltak, vannak és gyaníthatóan, lesznek is hasonló problémák, mivel Kevin Feige stúdióvezető nem veszi annyira szigorúan a tervezést, ugyanis kellően szabad kezet ad az aktuális filmek rendezőinek és íróinak, így Joe és Anthony Russo nyugodtan játszhattak a karakterekkel és a cselekménnyel.

Ez ad magyarázatot arra, hogy miért mutatja be az egyik alkotás így, a másik úgy, ugyanazt a hőst vagy gonosztevőt. Ott van például a Végjáték végén tragikusan szép lezárást kapó Tony Stark, akivel ugyanúgy akadtak dramaturgiai problémák, ahogy Thorral is.

Thorral ellentétben azonban Tony nem kapott negyedik Vasember-filmet. Ugyanakkor egyelőre úgy tűnik, hogy hiába kapott még egy filmet a mennydörgés istene, mert annak első előzetesét ugyan rekordidő alatt nézték meg rengetegen, mégis a fogadtatása igencsak vegyesen alakult.

A trailerben azt sugallják, hogy Thor szeretné megtalálni a békéjét és az élete értelmét. Ugyanakkor az elég gyorsan kiderül, hogy hiába akarta lezártnak tekinteni a régi életét, az kíméletlenül visszahúzza a múltba.

„Ki kell találnom, hogy pontosan ki vagyok valójába” – hangzik el az előzetesben Thor kulcsmondata, amit aztán Hemsworth narrációja követ. A karakter visszagondol azokra az időkre, amikor még nagy felelősség terhe nyomta a vállát.

Legbelül tehát ő is érzi, hogy nem tartozik a Galaxis Őrzői közé, rosszul tette, hogy elhagyta a asgardiakat, és a nagyobb ereje egyben nagyobb felelősséget jelent. Ugyanakkor nem valószínű, hogy Thor visszatérése azt jelenti majd, hogy Valkűr elveszti a trónt, bár az előzetesben látott jelenetében nem tűnt túl boldognak, miközben a politikusokkal és diplomatákkal tárgyalt.

Az viszont biztos, hogy Thor nem fogja tétlenül nézni, hogy egy újabb fenyegetés újra a népét gyilkolja, esetleg teljesen megsemmisíti azt. A Végtelen háborúban történtek túl nagy traumát okoztak Thornak, aki azok miatt döntött úgy, hogy elfut a sorsa elől, úgyhogy ha nem is lesz Új Asgard királya, a népe ünnepelt hőse még újra lehet.

Habár a Mjölnir is visszatért a Szerelem és mennydörgésben, mégis az a előzetes végén a Natalie Portman által alakított Jane Foster, azaz Mighty Thor kezében látható, ez pedig azt jelenti, hogy Thor végleg megszabadult ettől a tehertől. Sőt, úgy tűnik, hogy a pöröly már nem egy élettelen tárgy, hanem önálló életre kelt, regenerálódott és magától döntött úgy, hogy az új, méltó tulajdonosa Jane.

Ebből úgy tűnik, hogy Waititi korrigálja a Thor hatalmával és erejével kapcsolatos zűrzavart, ugyanis a Mjölnir és látszólag a Vihartörő hátrahagyásával ismét érvényessé válik a Ragnarök feltevése, mely szerint Thor ereje veleszületett adottság, és nem egy fegyvertől származik.

Ugyanitt kell megjegyezni azt is, hogy a képregényíró Jason Aaron, aki társalkotója Gorrnak, nemcsak bevezette Jane Fostert női Thorként, hanem ő volt az, akinél a történet kimondottan arról szólt, hogy mit jelent méltónak lenni a hatalomra és emberfeletti erőre. Remélhetőleg Waititi komolyan tanulmányozta Aaron képregényeit, amiben Thor megtalálta a saját útját, amire most is nagyon vágyik a Szerelem és mennydörgés első előzetese alapján.

(Forrás: hu.ign.com)