Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az Oscar-díjas színésznőről.Ő az egyedüli színésznő, aki ugyanabban az évben nyert Oscart és Arany Málnát is: Jelenleg összesen négy olyan színésznő van (Halle Berry, Faye Dunaway, Liza Minnelli és Sandra Bullock), aki Oscar-díjat és Arany Málnát is kapott, de Bullock az egyetlen, aki ugyanabban az évben nyerte meg mindkettőt.

Amikor Bullock megtudta, hogy Arany Málna-jelölést kapott az Ő a megoldás című film főszerepéért, akkor azonnal jelezte a Razzies szervezőinek, hogy szeretne elmenni a díjátadóra. Könnyen lehet, hogy ennek is szerepe volt abban, hogy végül megkapta a díjat.

Erre gondolt Bullock is, amikor a „köszönőbeszédében” így fogalmazott:

„Nem tudtam, hogy Hollywoodban elég jelezni, hogy elmész a díjátadóra, és tiéd a díj. Ha erre korábban rájövök, akkor már rég kipróbáltam volna az Oscar-gálával is.”

Bullock vitt magával jó néhány DVD-kiadványt is az Ő a megoldásból, amit aztán kiosztott a díjátadón, mondván, hogy ha már megszavazták a legrosszabb színésznőnek, akkor az a minimum, hogy megnézik a filmet, hogy tényleg annyira rossz-e benne.

Természetesen a színésznő magabiztosságában közrejátszott, hogy egyértelműen esélyes volt az Oscar-díjra, amit meg is kapott, ugyanezért a szerepéért, amiért korábban már átvehette az Arany Glóbuszt, a Színészek Céhének a díját és a Critics’ Choice Movie Awardot is.

Amellett tehát, hogy Bullock ugyanabban az évben nyert Oscart és Arany Málnát, még azon kevesek egyike is, aki személyesen vette át az alig 5 millió dollárt érő Arany Málnát, amiért még egy jótékonysági gálaestet is otthagyott egy kis időre…

Első sikereit „beugrósként” könyvelhette el: Habár a 90-es évek közepe óta számít az egyik legnépszerűbb színésznőnek, a karrierje mégsem indult be egyik percről a másikra. Miután elvégezte az egyetemet, Bullock New Yorkba költözött, ahol eleinte pincérnőként dolgozott, miközben rendszeresen eljárt a meghallgatásokra.

Bár sikernek nem nevezhető, egy évad után elkaszált, elég gyenge szitkom volt, mégis a színésznő karrierjének fontos mérföldköve az 1990-es Dolgozó lány főszerepe, amit előtte Nancy McKeonnak ajánlottak fel. A sorozat a két évvel korábban bemutatott, azonos című film alapján készült.

Később Bullock jó eséllyel pályázott a Kampókéz Helen Lyle karakterének szerepére, de azt végül Virginia Madsen kapta. Ezután Ellie Sattler szerepét szerette volna megszerezni a Jurassic Parkban, de azt a munkát Laura Dern szerezte meg.

A szerencse azonban néha Bullock mellé állt. Ilyen eset volt például az, amikor pár nappal a forgatás megkezdése előtt Lori Petty kreatív nézeteltérések miatt otthagyta A pusztítót, ezért Bullock kapta meg a szerepét. Ugyanígy játszhatta ő az Aludj csak, én álmodom főszerepét, amire előtte Demi Moore és Julia Roberts is nemet mondott.

Két nagy sikerű filmjét is folytatta, mindkettő alaposan megbukott: Azt követően, hogy Bullock megtudta, hogy Keanu Reeves nem vállalja el a Féktelenül 2-t, ő is azon gondolkodott, hogy nem tér vissza a folytatásra, ám időközben sikerült meggyeznie a 20th Century Foxszal, hogy szerepel a filmbe, ha a stúdió cserében megtámogatja kicsit a Majd elválik című moziját. A színésznő azonban aligha hozott jó döntést, hiszen alig emlékszik valaki a Majd elválikra, a Féktelenül 2. pedig kritikai és bevételi kudarcot vallott.

Bullock egy másik nagy sikerű filmjét is megpróbálta folytatni. Ez a 2000-ben bemutatott Beépített szépség volt. Mivel a 45 millió dollárból készült alkotás 210 millió dollárt kaszált világszinten, ezért a stúdió annak ellenére folytatást akart, hogy egyszer működő ötleten alapult a cselekmény. A szintén 45 millió dollárból forgatott Beépített szépség 2. az első rész összbevételének felét sem érte el, ráadásul a kritikusok és a nézők tetszését sem nyerte el.

Mindebből úgy tűnik, hogy nem érdemes folytatást készíteni Bullock filmjeihez, főleg akkor nem, ha a szerelmi szál férfi tagját játszó színész nem tér vissza a folytatásra.

Folyékonyan beszél németül: A színésznő és a családja 12 éves koráig élt Európában, ahol Nürnberg mellett Salzburgban és Bécsben is laktak egy ideig, ezért Bullock amerikai és német állampolgár is. Tekintve, hogy gyerekkorában rengeteget kellett németül beszélnie, ezért később sem felejtette el a nyelvet, éppen ezért alaposan meglepi a filmjei sajtókörútján a rajongóit azzal, hogy németül, akcentusmentesen válaszolt a német sajtóorgánumok kérdéseire.

(Forrás: hu.ign.com)