Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves komikusról.Mielőtt filmsztár lett, Coppola is rendezte és egy Piszkos Harry-filmben is szerepelt: A színész 1986-ban szerepelt a Francis Ford Coppola által rendezett, három Oscar-díjra jelölt Előre a múltba című filmben, majd két évvel később látható volt a Piszkos Harry-sorozat utolsó részében, a Holtbiztos tippben, ami után a következő évben ismét Clint Eastwooddal dolgozhatott együtt Rózsaszín Cadillecben.

Az Egy makulátlan elme… főszerepében saját szakításának fájdalma is megjelenik: Carrey kapcsolata a barátnőjével, akinek a nevét a mai napig nem árulta el, nagyjából a forgatás előtt egy évvel ment tönkre, és a sztár ugyanúgy szenvedett, ahogy a filmbéli karaktere, Joel. Szerelmi bánatában legszívesebben kitörölte volna az emlékeiből a kapcsolat emlékét.

A színész ebben az időszakban találkozott a filmet rendező Michel Gondryval, akit annyira elkápráztatott Carrey kínlódása, hogy ezt találta neki mondani:

„Istenem, olyan csodás, annyira megtört vagy, kérlek, ne légy jobban!”

Gondry esetében nem a bizarr bók az egyetlen, amit meg kell említeni, ugyanis az Egy makulátlan elme örök ragyogása forgatásán többféle trükköt is bevetett a minél hitelesebb alakítás érdekében. Például míg Carrey-nek megtiltotta, hogy improvizáljon, addig a többi színésznek azt az utasítást adta, hogy rögtönözzenek a felvételek során.

Emellett a rendező nem használta a „Felvétel!„ és az „Ennyi!” szavakat, hanem a legváratlanabb pillanatokban indította el és állította le a kamerát, de az is szokása volt, hogy az utolsó pillanatban teljesen más instrukciót adott a főszereplőnek, mint eredetileg, hogy ezzel még jobban elbizonytalanítsa és kibillentse az egyensúlyából.

Mindezek ellenére a legdurvább húzása az volt a rendezőnek, hogy a főhős volt szerelmének szerepére Ellen Pompeót szerződtette, méghozzá állítólag azért, mert külsőre nagyon hasonlított Carrey nagy szerelmére, Renée Zellwegerre, de ezt Gondry tagadta. Az ezzel kapcsolatos igazság nem derült ki, viszont a színésznő jelenteit végül kivágták a filmből.

Annak ellenére, hogy az Egy makulátlan elme örök ragyogása forgatása tele volt feszültséggel, gyakran ordibálásokkal, mégse ez volt Carrey és Gondry utolsó közös munkája, ugyanis nagyjából másfél évtizeddel később együtt dolgoztak a Most nevess! című, két évadot megélt sorozaton.

A játékát a Truman Show-ban személyes élményei is inspirálták: A kezdetben kizárólag komikusként dolgozó Carrey drámai képességeit először az 1998-ban bemutatott Truman Showban láthatta a közönség.

A komikus elmondta, hogy elsősorban azért érdekelte a szerep, mert miután sztár lett, hirtelen a lesifotósok céltábláján találta magát. A paparazzók egy pillanatnyi nyugtot sem hagytak neki, bemásztak az otthona kertjébe, de még Antigua szigetére is utánamentek, ahol a második feleségével, Lauren Holly-val volt nászúton.

A színész tehát egyfelől saját maga is megtapasztalta, hogy milyen, ha a nap 24 órájában figyelik, követik, másfelől egyre jobban érezte, hogy ahogy Truman, úgy ő is döntéshelyzetbe került, mert választania kellett, hogy marad a már kitaposott ösvényen, vagy inkább beleveti magát valami újba.

Mindemellett Carrey a saját apjáról mintázta Truman karakterét, ugyanis rá is a szüntelen jókedv, őszinte optimizmus volt jellemző, ráadásul a film óta szállóigévé vált „Jó reggelt! És ha ma nem találkozunk… jó napot, jó estét és jó éjt!” üdvözlés is egyfajta tisztelgés Carrey édesapja előtt.

A Maszkban szereplő ikonikus sárga ruha önéletrajzi eredetű: Az egyedi, sárga poliészterből, hosszú farokkal készült zakót a humorista édesanyja készített a fellépésre, ami egyébként annyira rosszul sikerült, hogy utána Carrey két évig nem mert színpadra lépni.

Ő volt az első színész, aki 20 millió dollárt kapott egy filmért: Carrey egyre nagyobb hírneve megfigyelhető a gázsija emelkedésén, ugyanis míg az Ace Venturáért 450 ezer dollárt tehetett zsebre, addig a Dumb és Dumberért már 7 milliót, az Ace Ventura folytatásáért már 10 millió dollárt kapott, majd jött az 1996-os Kábelbarátok, amiért 20 millió dollárt kapott, ami azt jelentette, hogy ő lett az első színész, aki ilyen összegű gázsit vihetett haza, ráadásul még a film profitjának 15%-a is az ő markát ütötte. Habár Kábelbarátok csalódást keltő eredménnyel zárt, mégis Carrey az 1997-es Hanta boyért is megkapta a 20 milliós dolláros gázsit.

(Forrás: hu.ign.com)