A 45 éves színész eddigi karrierje dióhéjban.45 éves lett az 1976. október 23-án született Ryan Reynolds, a kanadai Vancouverben, egy katolikus család negyedik, egyben legkisebb gyermekeként jött a világra. A színészettel 12 évesen ismerkedett meg, majd hamarosan olyan tévésorozatokban volt látható, mint például az X-akták és a Hillside.

A valódi áttörést a 2002-ben bemutatott Buliszerviz főszerepe hozta el neki, ám mivel Reynolds nem akart csak vígjátékokban szerepelni, ezért úgy döntött, hogy kipróbálja magát az akció- és horror műfajban is, ám ez volt az első rossz döntése a karrierjével kapcsolatban, mert sokan úgy gondolták, hogy az lesz a színész veszte, hogy nem lehet egy konkrét karakter archetípussal párosítani. Ehhez hozzátartozik az is, hogy olyan forgatókönyvekre is igent mondott, amelyekről előre lehetett tudni, hogy nem lesz anyagi siker.

Természetesen azért Reynolds sem nyúlt mindig mellé, hiszen a romantikus vígjátékok esetében sikerült elég jól választania (Csak barátok, Mindenképpen talán, Nász-ajánlat). A színész azonban nem tartott ki a romantikus vígjátékok mellett, még annak ellenére sem, hogy a Nász-ajánlat elég szép sikert ért el a mozikban.

A magánéletét tekintve a legérdekesebb az, hogy tulajdonképpen semmi érdekes nem történik vele. Még a Scarlett Johanssonnal való válása is csendben zajlott. A szakítás után Blake Lively mellett találta meg a boldogságot Reynolds. S mivel a sztárpárnak már a harmadik gyermeke született meg 2019-ben, így úgy tűnik, hogy a színész megtalálta élete szerelmét, amit ironikus módon egyik legszerencsétlenebbül választott filmjének, a Zöld lámpásnak köszönhet, ugyanis a pár ennek a DC-filmnek a forgatását ismerkedett meg.

Távolról sem ez volt Reynolds egyetlen képregényhős szerepe, ugyanis összesen négy különböző képregénykaraktert keltett már életre a filmvásznon. S, bár napjainkban népszerű műfajról van szó, mégis a színésznek sikerült mellényúlnia a 2010-es évek közepéig, hiszen rossz döntés volt a részéről, amikor csatlakozott a Penge: Szentháromság, a Zöld Lámpás és a R.I.P.D. – Szellemzsaruk stábjához, ugyanis ezek mindegyike megbukott.

Deadpool esetében Reynolds már régóta életre akarta kelteni a karaktert, így amikor meghallotta, hogy az X-Men kezdetek: Farkas című mozifilmben szerepelni fog, azonnal lecsapott a lehetőségre, ám sajnos ebben a moziban eléggé leegyszerűsítették a karaktert, így úgy tűnt, hogy nincs számára jövő.

Reynolds azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és végül sikerült meggyőznie a Fox vezetőit, hogy adjanak 58 millió dollárt egy önálló, kizárólag felnőtteknek szóló Deadpool filmre. Bár eleinte páran még azon a véleményen lehettek, hogy ez ablakon kidobott pénz, mégis később bebizonyosodott, hogy a Fox jó üzletet kötött.

A munkában producerként is résztvevő Reynolds mindent megtett annak érdekében, hogy a rajongók olyan filmet kapjanak, amilyet tényleg megérdemelnek Deadpoolról. Az eredmény pedig ma már mindenki számára ismert, hiszen nemcsak az első filmre, hanem az azóta elkészült másodikra is tódultak a rajongók, akik most tűkön ülve várják, hogy a harmadik rész is zöld utat kapjon, igaz, az már a Disney gondozásában fog érkezni.

Az elmúlt évtized második felében már próbált biztosra menni Reynolds, aki igyekezett pénzügyileg kevésbé kockázatos filmekben szerepelni. Idén a Free Guy című filmmel nyűgözte le a közönséget a mozikban, majd ennek a filmnek a rendezőjével, Shawn Levy-jal elkészítette a The Adam Projectet, amit majd szintén a Netflixen mutatnak be.

Ugyanakkor a Netflix mellett az AppleTV+ is magához csábította a színészt, méghozzá azzal, hogy a Spiritedben kínáltak neki szerepet. Ennek a forgatásával a napokban végzett Reynolds, aki ennek apropóján bejelentette, hogy most „egy időre” visszavonul a színészkedéstől.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ez pár hónapot, vagy éveket jelent-e, de remélhetőleg legalább Deadpoolként hamarosan visszatér. Ugyanígy azt is csak találgatni lehet, hogy ennek köze van-e az évek óta tartó szorongásához, amiről először 2021 májusában vallott a Twitteren.

Amiben jelenleg Reynolds rajongói bízhatnak az az, hogy a kedvencük alaposan feltöltődik a szabadsága ideje alatt, és a jövőben még több vicces, látványos filmmel fogja megörvendeztetni őket.

(Forrás: hu.ign.com)