Érdekességek az angol színészről.Eredetileg nem is Mr. Beannek hívták volna leghíresebb karakterét: Atkinson már a pályafutása korai szakaszában megismerhette az angol romkom későbbi meghatározó alakját, Richard Curtist (Négy esküvő, egy temetés, Igazából szerelem), akivel nemcsak hosszú távra szóló barátságot kötött, hanem állandó alkotótársa is lett.

A két híresség együtt készítette el például a The Atkinson People-t, a négy évados Fekete Viperát és a Mr. Beant. Ezek közül az utóbbi első, nagyjából fél órás, részét 1990. január 1-jén mutatták be, majd ezt követte még 14 epizód.

Mr. Bean karaktere már az egyetemi évei alatt alakot öltött Atkinson fantáziájában, 1987-ben pedig le is tesztelte azt a montreali Just for Laughs fesztiválon, ahol nem angolul beszélő, francia-kanadai közönséget kért.

A karaktert azonban akkoriban még nem Mr. Beannek nevezte Atkinson, sőt, a tévésorozat készítésekor is vita tárgya volt, hogy mi legyen a csetlő-botló figura neve. Az ötletek között volt például a Mr. White (Fehér úr) és a Mr. Cauliflower (Karfiol úr) is.

Mivel az alkotók mindenképpen zöldségnevet akartak adni a karakternek, ezért végül, az első rész leforgatása után, úgy döntöttek, hogy a karakter neve a Mr. Bean (Bab úr) lesz.

Valójában mérnök: Tekintve, hogy a legtöbb szerepében, finoman szólva, nem a legokosabb karaktereket alakítja, ezért sokan aligha gondolnák, hogy Atkinson elektromérnöknek tanult. A színész a Newcastle University-n kezdte meg a tanulmányait, amiket az oxfordi The Queen’s College-ben folytatott 1974-től, hogy mesterdiplomát szerezzen.

A diplomamunkáját az önszabályozó vezérlőrendszerekről írta, majd hamarosan belevágott a doktori cím megszerzésébe is, de végül az utóbbi képzést nem fejezte be, mert beindult a komikusi pályafutása.

Johnny English karakterét egy tévéreklámhoz alkotta meg: Atkinson autógyűjteményének egyik darabja, az Aston Martin V8 Vantage Oscar India még a Johnny English című vígjátékban is látható volt.

Ennek a filmnek egy másik érdekessége, hogy a főszereplőt Atkinson nem ehhez alkotta meg, hanem egy tévéreklám-sorozathoz, amit még a 90-es években készített a Barclaycard nevű hitelkártyákkal foglalkozó cégnek.

A figura akkoriban még Richard Lathum néven futott, majd a 2003-as vígjáték kedvéért kapta meg a Johnny English nevet. Később a képzeletbeli MI7-nek dolgozó, csetlő-botló titkos ügynök még két filmet kapott.

Mr. Bean még Harry Potternél is népszerűbb: Eredetileg csak 15 rész készült a Mr. Bean sorozathoz, majd ezt követte két film, egy animációs sorozat, pár könyv és egy videojáték. A karakter tehát rendkívül híressé vált, ami részben annak köszönhető, hogy mivel nem beszél, ezért a világ minden táján megértik szinkron és felirat nélkül is.

Kevesen gondolnák azonban, hogy pontosan milyen méretű sikerről van szó, de az, hogy Mr. Bean Youtube-csatornájának feliratkozóinak száma 2018-ban 10 millió volt, ma pedig 27,6 milliónál jár, sokat elmond a sikeréről, ahogy az is, hogy a Facebookon jelenleg 124 millió követőnél jár.

Ennél több követővel csak Christiano Ronaldo, a Samsung és a listavezető Facebook applikáció oldala rendelkezik. Ugyanez azt is jelenti, hogy jelenleg Mr. Bean a leghíresebb brit termék a Facebookon, messze lekörözve Harry Pottert és a Manchester Unitedet.

Igazi autóbolond: Atkinson autók iránt érzett szenvedélyét jól tükrözi az, hogy milyen sokféle autóval büszkélkedhet. Boldog tulajdonosa, többek között egy Audi A8-asnak, egy Aston Martinnak, egy Honda NSX-nek, egy Honda Civic Hybridnak, egy Škoda Superbnek és egy ritka F1-es McLarennek.

Az utóbbival, ami 2015-ig volt az övé, kétszer is balesetet szenvedett a színész, méghozzá úgy, hogy a 2011-es második alkalom esetében szinte totálkárosra törte a versenyautót, ami akkor ki is gyulladt. Ugyanakkor nemcsak a McLarennel balesetezett, ugyanis 2001-ben alaposan összetörte az Aston Martin V8 Zagatóját egy versenyen, de ő alig sérült meg.

Ahogy az a fenti felsorolásból is látszik, Atkinson autók iránti szenvedélye nem korlátozódik egyetlen márkára, viszont van egy, amit állítása szerint soha nem venne, ez pedig a Porsche, amit nagyszerű autónak tart, de nem tudja magát elképzelni benne.

Az eddigiekből az is kiderült, hogy a színész imád versenyezni, az élete egyik legszebb pillanatának pedig azt tartja, amikor jogosítványt szerzett a teherautók vezetésére is.

(Forrás: hu.ign.com)