Ezt kell tudni a Hailee Steinfeld által alakított karakterről!Az Allan Heinberg író és Jim Cheung rajzoló által készült Young Avengers-képregénysorozat, 2005-ben megjelent első részében szerepelt először Kate Bishop, egy gazdag manhattani család sarja, akit a pénze sem mentett meg attól, hogy megtámadják a Central Parban. A lány ezt követően döntött úgy, hogy harcművészeteket, vívást és íjászatot fog tanulni.

Ennek köszönhetően Kate visszanyerte az önbizalmát, majd ez motiválta arra, hogy szuperhőssé váljon. A lányt a véletlen hozta össze az akkor még csak alakuló Young Avengers fiatal tagjaival, majd miután Sólyomszem és Mockingbird jelmezeit idéző kosztümjében sikerült beverekednie magát a csapatba, hamarosan bebizonyította azt is, hogy méltó utódja Sólyomszemnek.

Ahogy Clint Barton, úgy Kate sem rendelkezik emberfeletti szuperképességekkel, tehát ő is „csak” kiválóan képzett harcos és elképesztően jó íjász, aki bátran szembeszáll a nála sokkal erősebb ellenfelekkel is.

Kate ugyanolyan jól bánik a nyilakkal és az íjakkal, ahogy Clint, valamint rendelkezik egy trükkös nyílvesszőkből álló készlettel, amit Fekete Párductól kapott, és komoly hatást gyakoroltak rá Clint életének olyan meghatározó alakjai, mint például Mockingbird és Swordsman.

Annak ellenére, hogy Kate tőle vette át a Sólyomszem nevet, nem áll rokoni kapcsolatban Clinttel. Ugyanez igaz a Young Avengers legtöbb tagjára, ugyanis csak az eredeti Bosszúállók szuperhősei előtti tisztelgésből vették át azok neveit.

Kate azért döntött Sólyomszem mellett, mert úgy érezte, hogy kettejük képességei nagyon hasonlóak, s mivel akkoriban Clint halott volt, így nem volt beleszólása abba, hogy a lány átveszi a védjegyét.

Amikor Clint visszatért a halálból és újra hősnek állt (először Ronin néven, majd újra Sólyomszemként), akkor kezdetét vette Kate és az ő kissé problémás szövetsége, ami miatt az egyszerűség kedvéért, viccesen Hawkguy-ként, azaz Sólyomfickóként kezdtek utalni Clintre.

A Kate számára Clint egyszerre mentor és idegesítő idősebb testvérfigura, akire ugyan felnéz, mégis idővel rájön, hogy az eredeti Sólyomszem valójában nem olyan hősies, mint azt ő korábban gondolta. Idővel Kate egyre jobban eltávolodott Clinttől, méghozzá annyira, hogy legutóbb New Yorkból átköltözött Kaliforniába, hogy a saját szuperhős-karrierje építésével foglalkozzon.

Tekintve, hogy Kate nem rendelkezik szuperképességekkel, ezért a nyomozásra koncentrál a küldetései során, amelyek miatt elég sok ellenfelet sikerült szereznie, annak ellenére, hogy csak mostanában kezdte a szakmát.

Ilyen ellenfél például a saját apja, Derek Bishop, akiről kiderült, hogy nagyhatalommal rendelkező bűnöző, akit erős szálnak fűznek több jelentős Marvel-gonoszhoz, így például Madame Masque-hoz, aki évekig Kate első számú ellensége volt.

Kate és Madame Masque között keserű rivalizálás folyik, pedig valójában nincs sok közös kettejük életében, vagy éppen azért, mert van közös pont, így például az, hogy mind a kettejük apja gazdag és gonosz.

A Young Avengers tagjaként Kate harcolt néhánnyal a Marvel Univerzum legnagyobb gonosztevői közül, valamint nem egyszer részt vett a Kree és Skrull birodalmak elleni harcokban. A társaival még Doctor Doommal is szembeszállt az Avengers: The Children’s Crusade című történetben, Clinttel pedig a New York-i orosz maffiával gyűlt meg a baja.

A Disney+-ra érkező Sólyomszem sorozatban a Clownként is ismert gonosztevő, Kazi lesz Clint és Kate ellenfele.

A november végén érkező Sólyomszem lesz Kate Marvel Moziverzumban való debütálása, ami megcáfolja azt a rajongói elméletet, amely szerint Clint utódja a saját lánya, Lila Barton lesz, amire abból következettek sokan, hogy a Bosszúállók: Végjáték elején őt tanította íjászatra az apja.

Korábban arról is szóltak hírek, hogy a sorozat a Végtelen háború és a Végjáték közt eltelt öt évben fog játszódni, és sokkal jobban bemutatja Clintet, ahogy Roninként él. Most már azonban biztos, hogy a sorozat ugyanúgy a visszacsettintés után fog játszódni, ahogyan a WandaVision, A Sólyom és a Tél Katonája és a Loki is, Clint pedig kénytelen lesz a Hailee Steinfeld által alakított Kate-nek segíteni a lány szuperhős-karrierjében.

(Forrás: hu.ign.com)