Ezeket az érdekességeket talán még nem tudod a 75 éves filmszínészről.Nem akárki szobatársa volt a Harvardon: Tommy Lee Jones édesanyja rendőrnőként és tanárként dolgozott, míg az édesapja a környékbeli olajmezőkön végezte a munkáját, tehát a színész ösztöndíjasként jutott be a Harvardra, ahol angol irodalomból szerzett diplomát cum laude 1969-ben.

Az egyetemi évei alatt Jones nem másnak volt a szobatársa, mint az Amerikai Egyesült Államok későbbi alelnökének és elnökjelöltjének, a Kellemetlen igazság című Oscar-díjas dokumentumfilmet is jegyző Al Gore-nak, akivel azóta is jó barátok, sőt, a színész segített a politikus 2000-es kampányában, ám a választást végül éppen hogy George W. Bush nyerte.

Él-hal a lovaspólóért: Jones egész életében igazi sportember volt, s mivel született cowboy, így nem meglepő, hogy amikor elég idős lett hozzá, akkor érdekelni kezdte a lovassport, azon belül is a lovaspóló, ami egy időben egész jól ment neki, ugyanis 1993-ban megnyerte a csapatával az amerikai lovaspólószövetség által rendezett Western Challenge kupát.

Jones, aki egyszer egy interjúban azt mondta, hogy szerinte a póló a legjobb dolog, amit egy ló és egy ember együtt csinálhat, annyira szereti a sportágat, hogy visszatekintve az életére úgy érzi, hogy a színészet hátráltatta a pólójátékosként való kiteljesedését:

„Mindig is színész akartam lenni, és úgy gondolom, hogy részben ez hajtotta a lovaspóló iránti szenvedélyemet, de ahogy az ember öregszik, úgy vágyik arra, hogy olyasmivel foglalkozzon, ami igazán boldoggá teszi. Az igazság az, hogy ha visszanézek a karrieremre, akkor be kell látnom, hogy a filmipar csak hátráltatott a lovaspólóban, ugyanis valaki csak akkor fejlesztheti tökélyre magát egy sportban, ha egész évben játszik, ezt pedig én soha nem tehettem meg.”

Imádja Japánt és Japánban is imádják őt: Jones egész egyszerűen imádja a japán kultúrát, a japánok pedig őt imádják. A színész 2006 óta látható a Boss kávémárka reklámjaiban, amelyekben ő alakítja az Alien Jones nevű, hétköznapi munkákat kipróbáló földönkívülit, miközben a cég termékeit hirdeti.

Állítólag Jones nagyjából egymillió dollárnak megfelelő pénzt keres ezzel a szereppel félévente. Emellett ugyancsak szerepel a SoftBanks nevű telekommunikációs cég reklámjaiba, tehát kétségtelen, hogy szeretik Japánban.

Azt, hogy mennyire, jól mutatja, hogy ő volt az egyetlen külföldi híresség, aki szerepet kapott abban a videoklipben, amelyben Japán leghíresebb közéleti személyiségei álltak össze annak érdekében, hogy kicsit jobb kedvre derítsék a 2011-es földrengés és cunami miatt sokkolt lakosságot.

Jones Japán iránti szeretetét pedig az bizonyítja, hogy nem munkaügyben is gyakran utazik a szigetországba.

Egy igazi cowboy: Jones Texas államban született, tehát egyértelmű, hogy a cowboykalap nem maradt ki a megjelenéséből, és ugyan elmondása szerint csörgedezik némi cseroki vér az ereiben, mégis az egykori telepesek által is gyakorolt marhatartás vált az egyik hobbijává.

Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy 2009-ben helyet kapott a texasi Cowboy Dicsőségek Csarnokába, valamint van egy 1200 hektáros marhatenyésztelepe a születési helyén, San Saba megyében, egy másik pedig az ugyancsak texasi Van Hornban.

Az utóbbi forgatási helyszínként is szolgált a Melquiades Estrada három temetése című filmhez, ami Jones számára azért volt személyesebb alkotás, mert egy volt az első nem tévéfilmes rendezése.

Egy elírás miatt 15 millió dolláros bónusz ütötte a markát a Nem vénnek való vidékért: Habár a Joel és Ethan Coen által készített, 2007-ben bemutatott filmben a játékáért Oscar-díjjal jutalmazott Javier Bardem lopta el a showt, mégis Jones sem panaszkodhatott, hiszem amellett, hogy fontos szerepet kapott a Nem vénnek való vidékben, még BAFTA-jelölést és 15 millió dollárt is kapott érte, ami meglepően magas összeg egy nem blockbusternek szánt film esetében.

A pénzt nem Jones vagy annak ügynöke intézte el, hanem a színész szerződésében ejtett elírás. A Paramounttal kötött megállapodásában az állt, hogy Jones annyiszor jogosult bónuszra, ahányszor a film átlépi a kasszáknál előre megadott összeghatárok felét.

A probléma az volt, hogy a stúdió nem az összegek fele, hanem duplája után akart bónuszt fizetni a színésznek, de mivel ezt a szerződésben elírták, ezért Jones 15 milliót dollárt tehetett zsebre, tehát négyszer annyit, mint amennyit a Paramountnál valójában fizetni szándékoztak neki.

(Forrás: hu.ign.com)