Öt dolog, amit talán még nem tudsz a színésznőről.Végig sem olvasta a Looper forgatókönyvét, mielőtt elvállalta a filmet: Általában Blunt rendkívül körültekintően választ szerepeket, aminek eredményeként a filmográfiájában alig akad mellényúlás, mégis elárulta, hogy van egy olyan munkája, amire úgy mondott igent, hogy végig sem olvasta a forgatókönyvet, mert annak felénél biztos volt a döntésében, amit utólag sem bánt meg.

Ez volt a Looper című film, aminek szkriptjéből elég volt csupán 30 oldal ahhoz, hogy Blunt felhívja az ügynökét azzal, hogy elvállalja a szerepet, ami azért is érdekes, mert így a színésznő nemcsak a történet alakulásáról és végkifejletéről nem kapott képet, hanem a saját karakteréről, Sararól sem, ugyanis ő csak később jelenik meg a filmben.

Bluntot azonban nem csapta be a megérzése, így rövid időn belül a Looper volt a második időutazós sci-fije a 2011-ben bemutatott, Philip K. Dick könyve alapján készült, Sorsügynökség után. A tematikus trilógiát A holnap határéval zárta le, amit két évvel a Looper után forgatott.

A színészet segített neki a dadogás leküzdésében: Blunt dadogása 6-7 éves korában jelentkezett, majd egyre súlyosbodott, 12 éves korára pedig állandósult, és negatív hatást gyakorolt az iskolai teljesítményére és viselkedésére.

Ekkor tanácsolta neki azt az egyik tanára, hogy próbálja ki magát a színpadon, és beszéljen különböző hangszíneken, ugyanis Blunt beszédzavara megszűnt, ha nem a saját hangján szólalt meg.

A színésznő rokonai közül többen is dadognak, és vele is előfordul a mai napig, hogy olykor előjön a rendellenesség, főleg akkor, ha fáradt. Ezzel leginkább a terhességei idején szembesült. Blunt próbálja sűrűn felhívni a figyelmet a dadogásra, amiről rendszeresen beszél az interjúiban, valamint tagja az erre a célra alapított, American Institute of Stuttering elnevezésű, közhasznú szervezetnek.

Egy új Britney Spearst szerettek volna belőle csinálni: A karrierje kezdetén popénekesnőt akartak faragni Bluntból, akiben egy zenei producer látta meg a lehetőséget. Bár a színésznőnek valóban kiváló a hangja, amit a nézők a Vadregényben és a Mary Poppins visszatérben hallhattak, ám Blunt nem akart a következő Britney Spears lenni, ráadásul tisztában van azzal, hogy hiányos a tánctudása. Ugyan az utóbbival kapcsolatban azzal nyugtatták, hogy majd megtanítják neki, de hiába igyekezett, nem tudta elég jól megtanulni a színpadi táncot.

Emellett Blunt pályafutását megkülönböztető figyelemmel kísérő Judi Dench határozottan lebeszélte a zenei karrierről, azzal érvelve, hogy nem építhet egyszerre színészi és popénekesi karriert.

Az elképzelés az volt, hogy Blunt csak előadóként elénekli a mások által írt dalokat, és egyáltalán nem veszi ki a részét a dalszerzésből. Végül néhány számot felénekelt (az egyik címe Ring It Up volt), de Blunt nagyon reméli, hogy azok soha nem látnak napvilágot.

Stanley Tucci a sógora: Blunt sógora nem más, mint Stanley Tucci, akivel a színésznő az amerikai karrierjét beindító Az ördög Pradát viselt című filmben játszottak együtt, és akkor is barátkoztak össze.

Blunt meghívta a 2010-es esküvőjére az akkor 50 éves, egy évvel korábban megözvegyült férfit, majd az eseményen bemutatta neki a 3 évvel idősebb, irodalmi ügynökként és íróként dolgozó nővérét, Felicity Bluntot.

Az ismerkedés olyan jól végződött, hogy Tucci és Felicity 2012-ben, Londonban összeházasodott. A ceremónián a menyasszony tanúja a húga, míg a vőlegényé Steve Buscemi volt. A házaspárnak 2015-ben megszületett a fia, Matteo, majd három évvel később a lányuk, Emilia Giovanna. Emellett 2014-ben kiadták a The Tucci Table című közös szakácskönyvüket, ami az alcím alapján családi és baráti főzésekhez tartalmaz recepteket és tippeket.

Kezdő színészként Judi Dench istápolta: Blunt 18 évesen lépett először színpadra, mint professzionális színész, a londoni West Enden, A királyi család című darabban, amiben Judi Dench alakította a nagyanyját.

Az Oscar-díjas Dench azonban nemcsak együtt dolgozott a pályakezdő lánnyal, hanem a szárnyai alá is vette. Blunt máig hálával gondol vissza arra, hogy micsoda támogatást kapott a dámától, aki minden előadás után meghívta a saját öltözőjébe, ahol Johnny Depp vagy Pierce Brosnan is megfordult, így Blunt együtt pezsgőzhetett a korszak legnagyobb sztárjaival, miközben próbált úgy tenni, mintha mindent értene, amiről a jelenlétében beszélgetnek a hírességek.

(Forrás: hu.ign.com)