Hat fontos dolog a szörnyfilmről.Godzilla már nem jófiú többé: Az előző két Godzilla-filmben az óriásgyík kicsit más szerepet kapott, mint a korábbi történetekben, ugyanis az emberiség védelmezőjeként lépett fel, ám a Godzilla Kong ellenben ismét megváltozik, de negatív irányba, ugyanis Godzilla viselkedése kezd kiszámíthatatlan lenni, és végigtombolja az egész világot.

Ennek a változásnak az okára keresi a választ Madison Russell, aki szeretne rájönni, hogy miért viselkedik ilyen furán Godzilla. Az már egész korán ki fog derülni, hogy valamiféle küldetésen van, vadászik valamire.

Godzilla és Kong legalább kétszer összecsapnak: Az előzetesekből az már kiderült, hogy két jelenetben biztos, hogy összecsap Godzilla és Kong. Ezek közül az egyik egy repülőgép-anyahajón következik be, míg a másik Hongkong utcáin lesz látható.

Az alkotók elmondták, hogy a repülőgép-anyahajón az óceán közepén kirobbanó harc nem Kongnak kedvez, mégis méretben felnőtt a feladathoz, hiszen a Koponya-szigetben elhangzott, hogy az óriásmajom még növésben van, erről pedig a készítők sem feledkeztek el, ezért Kong most már sokkal nagyobb, ráadásul akad néhány trükk a tarsolyában, amiket valószínűleg a hongkongi összecsapásnál vett majd be Godzilla ellen.

A múlt és a (futurisztikus) jelen találkozása központi elem a filmben: A Godzilla Kong ellen című film a közeli jövőben játszódik, egy olyan világban, amelyet szándékosan állítottak szembe a múlttal, hogy az alkotók ezzel hangsúlyozzák, hogy honnan indultak és merre tartanak.

Kong történetét meg fogjuk könnyezni: A filmet rendező Adam Wingard bízik abban, hogy a közönség több karakterhez is képes lesz kötődni, de az is fontos, hogy átérezzék Kong történetét. A rendező elmondta, hogy számára az egyik legbámulatosabb dolog az, hogy a film szereplőihez hasonlóan a közönség is törődik a szörnyekkel, ugyanis az emberi karakterek érzései hatást gyakorolnak arra, hogy a nézők mit gondolnak ezekről a monstrumokról.

Kong Belső Föld mélyére való utazása lesz az egyik érzelmi töltet, ugyanis az óriásmajom fajtája utolsó példánya, ezért reménykedik, hogy a mélyben talál még hozzá hasonlókat. A rendező hozzátette, hogy ezek a tényezők azok, amelyek földhözragadtabbá, átérezhetőbbé teszik a filmet, ami esetében Garcia számára fontos, hogy az alkotásnak legyen mondanivalója, ne csak arról szóljon, hogy két szörny üti-veri egymást.

Az emberi szálak is fontos részét képezik a történetnek: A Szörnyuniverzum filmjeinek alkotói mindig is odafigyeltek arra, hogy valamilyen emberi drámát vigyenek a történetekbe, méghozzá azért, hogy a nézők szimpatizálni, kötődni tudjanak a szereplőkhöz.

Erről a Godzilla Kong ellen esetében sem feledkeztek el, ezért a filmben kulcsszerepet játszik egy nagyon érzelmes szál Nathan (Alexander Skarsgård) és Madison (Millie Bobby Brown) számára is. A két szereplőre érzelmekkel teli bejezés vár.

Sokkal többet láthatunk majd a Belső Földből: Már a korábbi filmekben is kiemelt szerepet játszott Belső Föld, amelynek üregein és járatain keresztül Godzilla is sokat közlekedik, illetve ez az a hely, amelyről az emberiség azt gondolja, hogy onnan származnak a Titánok.

A Godzilla Kong ellen történetének egyik fő szála az, hogy a Monarch vissza akarja terelni a Titánokat a Belső Földbe, bízva abban, hogy így elzárhatják őket a külvilágtól. Ennek érdekében a Monarch expedíciót szervez a Belső Föld mélyére, amihez az Apex által fejlesztett technológiát használják, ráadásul Kongot is magukkal viszik.

A Belső Föld rengetegféle élőhellyel rendelkezik, ezért sok szörny, köztük nagyok is élnek ott. Mivel a forgatókönyv szerint ez a hely olyan hatalmas, mint az óceánok, ezért egy hatalmas ökoszisztémaként képzelték el a filmesek.

A rendező és a koncepciós vázlatokat alkotó művészek nagyon sokat dolgoztak a Legendary mitológia-szakértőivel azon, hogy a szörnyek hogyan fejlődhettek egy olyan környezetben, mint amilyen Belső Föld.

Természetesen ez csak áltudomány, de azért az alkotók megpróbálták nem hasra ütés szerűen megalkotni a helyszínt, hanem igyekeztek az eddig bemutatott lények alapján összeállítani a dolgokat, így például azt, hogy hogyan alakultak kis a Koponya-sziget élőlényei, miből alakultak ki Belső Föld lakói, valamint hogyan született Godzilla és Kong.

A rendező azt is elárulta, hogy a csapatnak meg kell majd birkóznia a Belső Földben dolgozó erőkkel, például a kicsit másképp működő gravitációval és a különféle fizikai hatásokkal.

(Forrás: hu.ign.com)