Érdekességek, amelyeket talán még nem hallottál az 55 éves rendezőről.Szerinte az 1987-es Remény és dicsőség az a film, amit minden családnak látnia kellene: Amikor arról kérdezték, hogy melyik az a film, amelyiket reméli, hogy a szülők megmutatják a gyerekeiknek, akkor a rendező az 1987-es Remény és dicsőséget válaszolta, mert ez a film rendkívül inspirálóan mutatja meg, hogy egy család hogyan tudja feldolgozni a háború szörnyűségeit és az ártatlanság elvesztését.

Szerinte a filmezésnek tíz aranyszabálya van: Ahogy Danny Boyle, Jim Jarmusch vagy Steve Buscemi, úgy 2010-ben Snyder is elmondta, hogy szerinte melyek a filmkészítés alapszabályai. Ironikus módon szerinte a legfőbb szabály az, hogy nincs szabály, hiszen minden munka, történet és felvétel más és más, tehát valójában minden alkalom olyan, mintha az lenne az első próbálkozás.

Ugyanakkor megítélése szerint ugyanilyen fontos a „szenvedni akarás”, hiszen ebben a szakmában az lesz a legsikeresebb, aki a legjobban tudja elviselni a fájdalmat. Szintén szabálynak tekinti azt is, hogy dolgokat, például teniszlabdát, köveket, bármit, hajigál oda vagy annak, amihez vagy akihez éppen kedve van, de nem azért, hogy kárt okozzon, hanem azért, mert ez a legrövidebb szünet alatt is remek idegnyugtató.

Snyder őszintén bevallotta, hogy egy idő után nem lehet ugyanúgy lelkesedni egy projektért, mint eleinte. Viszont, aki képes visszaemlékezni a kezdeti izgatottságra, az képes lesz hosszú távon megőrizni a kreativitását.

Mindemellett a rendező azt is elmondta, hogy a mai napig filmre forgat, mert szerinte annak olyan varázsa van, amit nem lehet más módszerrel megteremteni. Végül kiemelte, hogy a tisztelet, az alapanyag, a folyamat, a közönség és a stáb iránt is, szintén aranyszabálya a filmkészítésnek.

Mind a nyolc gyereke nevét feltetováltatta a karjára: A család érzékeny téma Snyder számára, ugyanis a lánya, Autumn öngyilkosságot követett el, a rendező pedig részben emiatt hagyta ott Az Igazság Ligája direktori székét.

Az első feleségtől, Denise-től négy gyermeke született, majd kettő egy olyan nőtől, akit végül nem vett el, aztán amikor 2004-ben újra megnősült, akkor a második feleségével, Deborah-val örökbe fogadtak két gyereket. Emellett Snyder, ahogy Matt Damon is tette, a karjára tetováltatta minden gyermeke nevét.

Mélyen vallásos: A rendező szülei a Mary Baker Eddy által írt Tudomány és Egészség – Kulcs a Szentíráshoz című könyvön és a Biblián alapuló vallási mozgalomhoz, a Keresztény Tudományhoz tartoztak, és többek között abban hittek, hogy a szenvedés és a betegség csak hamis hiedelem, az ember pedig halhatatlan lélek, tehát a halál nem létezik.

Ezek után nem meglepő, hogy Snyder szülei a felekezethez tartozó greenwichi Daycroft Montessori Iskolába járatták a gyereküket, akinek a Maine-ben megrendezett nyári táborokba is el kellett mennie.

Ennek ismeretében különös lehet, hogy Snyder később szuperhősfilmekkel kezdett foglalkozni, ám a rendező szerint ebben nincs semmi meglepő, ugyanis amikor 1977-ben először látta a Csillagok háborúját, akkor az Erőről ugyanazok az isteni erők jutottak eszébe, amelyekről már sokat hallott, majd ez az élmény nagy mértékben meghatározta az egész későbbi munkásságát.

A 300-zal annyira lenyűgözte a Warner Bros. Pictures döntéshozóit, hogy azok egy Aston Martin Vanquish-t ajándékoztak neki: Snydert sok kritika éri. Ezek közül az egyik az, hogy a rendező csak beállításokban tud gondolkodni, történetekben nem. Ugyanakkor nem biztos, hogy ez minden esetben probléma, hiszen könnyen lehet, hogy éppen ennek volt köszönhető, hogy meg tudta filmesíteni Frank Miller híres képregényét, a fordulatokban egyáltalán nem bővelkedő, 300-at, ami leginkább Leonidász spártai király katonáinak hősies helytállását emelte ki.

A rendező bebizonyította, hogy nála jobbat nem is találhattak volna a feladatra, hiszen a 2006-os mozi vizuális világa, legendás beállítása és túláradó eposzisága máig egyedülálló, nem beszélve arról, hogy a 65 millió dolláros költségvetéssel készült blockbuster 465 millió dollárt kaszált világszinten.

Ezt az eredményt látva nem meglepő, hogy a Warner Bros. úgy hálálta meg a rendező munkáját, hogy megajándékozták egy 350 ezer dolláros Aston Martin Vanquish típusú gépjárművel, ami alaposan meglepte Snydert, aki azt hitte, hogy az ilyen gesztusok már kivesztek Hollywoodból.

(Forrás: hu.ign.com)