Nyitva hagyott kérdések, amelyekre Patty Jenkins nyilatkozatai és a képregényes háttér adhat magyarázatot.Egyáltalán hogy működik a kívánság a filmben? – A Wonder Woman 1984 elég lazán kezeli a kívánságok szabályrendszerét, ezért a film után marad néhány kérdés ezzel kapcsolatban. Miután Maxwell Lord visszavonja a kívánságát, tehát azt, hogy egyesüljön az Álomkővel, akkor abból arra lehetne következtetni, hogy visszamenőleg törlődik minden teljesített kívánság, de a filmben inkább arra található utalás, hogy a kívánságokat annak kell visszavonnia, aki azokat kimondta.

Felmerül azonban a kérdés, hogy mi van azokkal, akikhez nem ért el a filmvégi globális tévéközvetítés, vagy azokkal, akiket egyszerűen nem hatott meg Diana hegyi beszéde? Például Barbara Minerva is olyan személy lehet, aki nem vonta vissza a kívánságát, tehát miért ne lehetne, hogy mások is úgy döntöttek, hogy nem mondanak le az így szerzett hatalmukról, gazdaságukról.

És mi van azokkal, akiknek a kívánsága és annak visszafordítása olyan folyamatokat indítanak el, amelyek egyébként visszafordíthatatlanok? Ilyen például az, hogy az, akinek a halálát kívánták, és meg is halt, most hirtelen feltámad? Egyáltalán vissza lehet hozni a halálból valakit egy ilyen kívánsággal? Ezekre a kérdésekre egyelőre nincs válasz.

Mi lett Barbara Minerva, azaz a Gepárd sorsa? – A filmben szerepet kapott Wonder Woman egyik legnagyobb képregényes ellenfele, Barbara Minerva, vagyis Gepárd, akit Diana a film fináléjában legyőz, ám rejtély, hogy az összecsapás után mi történt a karakterrel.

Azt követően, hogy Diana kijátssza Maxwell Lord tervét és eléri, hogy az emberek vonják vissza a kívánságaikat, látható az elég enervált Barbara, még hozzá szőr és karmok nélkül. Ugyanakkor a filmben az nem szerepelt, hogy a karakter visszavonja a kívánságát, így lehet, hogy nem is vesztette el az erejét, csak vérállatként képes átváltozni, vagy azért vesztette el a képességét, mert Lord is elveszítette.

Jenkins elárulta, hogy szándékosan hagyta nyitva ezt a kérdést. Hozzátette, hogy szerinte Barbara nem fogott fel mindent abból, ami vele történt, és a jövőben még visszatérhetnek a karakterhez, aki esetében bonyolult, ami vele történik, mert mi van akkor, ha valójában tényleg visszavonta a kívánságát? Talán visszatért a normális életbe, csak Diana nélkül, akivel egy időben barátok voltak, csak aztán elmérgesedett a helyzet köztük? Bárhogy is nézzük, Jenkins szerint az biztos, hogy Barbara történetét nem lehet olyan könnyen lezárni, abban pedig nincs semmi rossz, ha ez kérdéseket vet fel.

Jenkins kijelentéséből tehát arra lehet következtetni, hogy Barbara még visszatérhet, akár a már bejelentett harmadik részben is. Kérdés azonban, hogy akkor is ellenség lesz–e, hiszen a Greg Rucka, Liam Sharp és Nicola Scott által írt Wonder Woman képregényekben Gepárd és Diana szövetségesek, és mivel a Barbarát alakító Kristen Wiig és a Diana szerepében látható Gal Gadot között remek volt a kémia, ezért nem kizárt, hogy a harmadik részben már egymás oldalán fognak harcolni, persze csak azt követően, hogy tisztázták a kettejük közti problémákat.

Hogy hozta létre Wonder Woman a Láthatatlan Repülőt? – A Wonder Woman 1984 végre teljesítette a rajongók egyik legnagyobb kívánságát, vagyis bevezette a karakter legendás járművét, a Láthatatlan Repülőt. Ehhez az első részben megismert technológiát hívták segítségül.

Jenkins elárulta, hogy a Láthatatlan Repülő bevonása a történetbe egy olyan feladvány volt, amire az első rész óta kereste a megoldást. Végül a társírójával, Geoff Johnsszal rájött, hogy felhasználhatnák ugyanazt a módszert, amivel az első filmben eltüntették az Amazonok szigetét.

Maga a film azt sugallja, hogy Diana jó ideje igyekszik elsajátítani azt a képességet, amivel az apja, Zeusz láthatatlanná tette Themüszkirát, majd végre sikerrel jár, de szüksége volt egy kis külső nyomásra ahhoz, hogy láthatatlanná tegye az ellopott repülőt, amivel ő és Steve Kairóba utazik.

Ezzel kapcsolatban Jenkins elmondta, hogy valójában Dianának nincs láthatatlan repülője, hanem csak láthatatlanná tud tenni egy repülőt. Hozzátette, hogy nagyon örül, amiért sikerült meggyőznie a Warner merchandising-részlegét, hogy a film premierjéig ne adjanak ki semmit és ne is reklámozzák a repülőt, mert azt akarta, hogy a nézők először a filmben szembesüljenek az élménnyel. Jenkins attól elszomorodott volna, ha már a bemutató előtt kiderül a repülő.

(Forrás: hu.ign.com)