Tíz alkotás, ami csalódást okozott az esztendőben.Az új mutánsok: Az új mutánsokon erősen látszik az újravágás, toldozás, foltozás, aminek eredményeként nem áll össze a többszörösen elhalasztott film, aminek nagy csavarját nagyjából 5 perc alatt kitalálhatták a nézők.

Romlott oktatás: A film tényfeltáró módszerekkel próbálja megközelíteni az abszurd helyzetet, de annak ellenére sem sikerül fenntartania a néző érdeklődését, hogy akad benne néhány szórakoztató pillanat. Jackman alakítására nem lehet panasz, de maga a történet sokkal érdekesebb is lehetett volna.

Doom: Annihilation: A 2005-ös Doom után idén megérkezett a következő Doom-film, aminek középpontjában megint egy csapat tengerészgyalogos állt, a végeredmény pedig ismét egy nagy katyvasz lett.

Artemis Fowl: A népszerű könyvsorozat alapján, 125 millió dollárból, tehetséges rendezővel készült Artemis Fowlt nem mutatták be a mozikban, hanem egyből a Disney+-on debütált, nálunk pedig az HBO GO-n, mintha a készítők is úgy érezték volna, hogy ez a film a streamingen okozhatja a legkisebb gondot.

Az Artemis Fowl rögtön azzal csalódást okozott, hogy a végeredményben alig szerepelt valami az első előzetesben látott jelenetek közül, ráadásul a játékidő is alig lett több 90 percnél. További probléma, hogy a történetet átszövő mitológiát csak narrációból ismerhették meg a nézők, ami főleg azért bosszantó, mert egy vizuálisan izgalmasnak tűnő alapanyagról van szó.

Becsületes tolvaj: Habár Liam Neeson évekkel ezelőtt kijelentette, hogy túl öregnek érzi magát az akciófilmekhez, mégis ilyen műfajú alkotással rukkolt elő 2020-ban. Ugyanakkor a Becsületes tolvaj alátámasztja az ír származású színész állítását, hiszen Neeson látványosan unja azt a csekély színészkedést, amit az egy kaptafára készült akciófilm megkövetel tőle, ráadásul a mindjárt 70 éves színész egyre hiteltelenebb a szerepben. Ennek ellenére Neeson még mindig nem vonul vissza, ugyanis a The Marksman című akciófilm már a dobozban várja a premierjét.

Ragadozó madarak…: A 2016-os Öngyilkos Osztag óriási csalódás volt, viszont az abban szereplő Harley Quinn belopta magát a nézők szívébe, ezért a Warner úgy döntött, hogy meglovagolja a Margot Robbie által alakított karakter népszerűségét, ám ennek végeredménye egy igencsak vérszegény film lett.

A Ragadozó madarak címe egy új csapatot harangozott be, de a film valójában egy Harley Quinn-történet, amiben a főhősnő a Jokerrel való szakítása után elvesztette a védettségét, ezért mindenki el akarja kapni.

Robbie ismét lubickolt Harley szerepében, viszont kevés emlékezetes jelenetet és egysorost kapott. Habár a Ragadozó madarak koherensebb az Öngyilkos Osztagnál, mégsem nevezhető jó filmnek.

Dolittle: Míg a Bosszúállók: Végjáték esetében egy egész moziteremnyi ember siratta meg Robert Downey Jr., mindenki Tony Starkja búcsúját, addig a Dolittle esetében azért könnyezhettek az egykori Vasember rajongói, mert látniuk kellett, hogy hova jutott a kedvenc színészük, ugyanis ez a film nem több egy fingós poén köré felhúzott drága vurstlinál.

Igaz, maga Robert Downey Jr. valószínűleg a hatalmas bukás ellenére sem bánkódik, elvégre kövér csekket tehetett zsebre a giccses, érdektelen, szinte nézhetetlen, bugyuta filmben nyújtott, nem kifogástalan, alakításáért.

Pesti balhé: A magyar vígjáték egy újabb rablófilmes klisé, amit már mindenki un, és ezen az sem változtat, hogy az írók úgy gondolták, hogy a nagy csavar most az lesz, hogy nem ki, hanem be kell lopni valamit.

További probléma, hogy a Pesti balhé főszereplői közti kémia csak elvétve működik, ráadásul az összes karakterről elmondható, hogy olyannyira eltúlozták őket, hogy nehéz elhinni, hogy nem egy diliházból szöktek meg.

A poénok többsége nem üt, a beszólogatások elvétve humorosak, a viccesnek szánt szituációk pedig kimerülnek pár tökön rúgásban és az olyan unalmas klisékben, mint az, hogy csak nevetséges lehet az, aki meleg.

Mint egy főnök: Hollywood igyekszik hasznára fordítani az új trendeket, aminek eredményeként egyre több a „csajos vígjáték”, ám ezek annyira igénytelen filmek, hogy azzal inkább ártanak, mint használnak.

Mulan: Úgy tűnhet, hogy a kiváló alapanyag, a releváns üzenet és egy tehetséges rendezőnő miatt minden adva volt egy jó filmhez, ám a Mulan minden lett, csak jó nem, ugyanis a történet nagyjából arról szólt, hogy az önmagát kereső, bizonytalan vidéki lányból egy mindenben helytálló kiválasztott lesz, hiszen ez már a Star Wars esetében is kasszasikernek bizonyult.

(Forrás: hu.ign.com)