Hogyan lett az egykori közönségmágnes színész nem kívánatos személy Hollywoodban?Az 1963. június 9-én született Johnny Depp 20 évesen vette el az első feleségét, Lorie Anne Allissont, a The Kids énekesének húgát, és azt a nőt, akinek annak ellenére sokat köszönhet, hogy a házasságuk csak két évig tartott, ugyanis Allissonon keresztül ismerkedett meg Nicolas Cage-dzsel, aki akkor már színészkedéssel foglalkozott, és Deppnek is azt tanácsolta, hogy próbálja ki magát ezen a területen.

Depp így is tett, hamarosan pedig meg is szerezte az első filmszerepét, ami a Rémálom az Elm utcában első része volt, amiben a főhősnő barátját játszotta. Ezután egy kisebb szerepet kapott a 4 Oscart nyert, A szakaszban, majd jött az áttörés, ami a 21 Jump Street című sorozat volt.

Depp irtózott attól a gondolattól, hogy tinik bálványa lett, ezért jól jött neki az Ollókezű Edward című film, amiben egy testileg deformált, lelkileg sérült fiút alakíthatott. Mivel a színésznek nagyon tetszett a kívülálló története, ezért rávetette magát a szerepre.

A kilencvenes évek egyfajta útkeresés lehetett Depp számára, ugyanis olyan művész- és kultfilmekben játszott, mint a Halott ember, a Félelem és reszketés Las Vegasban, a Holtidő, Az asztronauta, Don Juan de Marco, a Donnie Brasco és a Csokoládé.

A 2000-es években készített filmjeivel Depp bebizonyította, hogy igazi közönségmágnes, hiszen nem a Karib-tenger kalózai volt az egyetlen sikere, ugyanis a Charlie és a csokigyár és az Alice Csodaországban is gyümölcsözőnek bizonyult, így míg az első Karib-tenger kalózaiért „csak” 10 millió dollárt kapott, addig a harmadikért már 55 millió dollárt vihetett haza. Emellett a Rangóért 18 millió dollárt kapott, holott csak egy animált karaktert szinkronizált.

A 2010-es években azonban megfordult Depp szerencséje. Az első filmje, ami megbukott, a Rumnapló volt, majd jött a hihetetlenül drága A magányos lovas, amin ismét Verbinskivel dolgozott, aztán az Éjsötét árnyék, ami máig az utolsó filmje Burtonnel.

A bukások sorát a 100 millió dollárból készült, de az amerikai mozikban csak 23 millió termő dollárt Transzcendens zárta. Hollywood ekkor jött rá, hogy Depp sztárimázsa kezd kifakulni. Ugyanakkor a Rumnapló nemcsak anyagi bukást jelentett Deppnek, hanem magánéleti csapást is, ugyanis annak kapcsán ismerte meg a későbbi második feleségét, Amber Heardet.

Depp és Heard 2015 februárjában házasodott össze egy privát ceremónia keretében, majd 2016 májusában Heard beadta a válókeresetet, sőt, távol tartási végzést is kért a férjével szemben, mert állítása szerint, a színész nem egyszer fizikailag bántalmazta, amit általában drog vagy alkohol hatása követett el. Depp tagadta a vádakat.

A pár végül peren kívül megegyezett 2016 augusztusában. Ennek értelmében Heard visszavonta a vádakat, amiért cserébe Depp 7 millió dollárt fizetett neki. Emellett közös közleményt is kiadtak, amiben ez állt: „igaz, hogy a kapcsolatunk rendkívül szenvedélyes volt, de mindig is a szerelem körül forgott, soha nem akartunk egymásnak kárt okozni.”

A dolog ennyiben is maradhatott volna, főleg azután, hogy 2017-ben sikerült elválniuk egymástól, ám 2018 decemberében a The Washington Post lehozott egy cikket, amiben Heard azt állította, hogy családon belüli erőszak áldozata lett. Bár a nő név szerint nem említette Deppet, ő 2019-ben mégis beperelte rágalmazásért a volt nejét.

A helyzet ekkor kezdett eldurvulni, ugyanis Depp és Heard is olyan részleteket árult el a kapcsolatukról, amelyek alapján úgy tűnik, hogy az tele volt verbális és fizikai erőszakkal. Ezzel egy időben Depp a The Sun nevű brit magazint is beperelte, amiért feleségverőnek nevezték egy cikkben, de a színész ezt a pert elvesztette 2020 novemberében.

Jelenleg úgy tűnik, hogy ez az ítélet mérte az utolsó csapást Depp karrierjére, pedig pár éve még olyan jelentős filmekben játszott, mint a Gyilkosság az Orient Expresszen, a Salazar bosszúja vagy a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei.

Kevéssel az ítélethirdetés után Depp bejelentette, hogy otthagyja a Legendás állatok-franchise-t, majd kiderült, hogy a Harry Houdiniről szóló tévésorozatból nem lesz semmi. A nyilatkozatában Depp leszögezte, hogy az életét és a karrierjét nem ez a pillanat fogja meghatározni, ám sajnos egyelőre úgy néz ki, hogy a színészre nem vár semmi más, csak egy 50 millió dolláros, elkeserítőnek ígérkező, amerikai per Amber Hearddel szemben.

(Forrás: hu.ign.com)