Így készült Martin Scorsese mesterműve, amit 1990. szeptember 19-én mutatták be az amerikai mozikban!A Nagymenők alapját a korábban bűnügyi újságíróként dolgozó, ötvenes éveiben járó Nicolas Pileggi által írt dokumentumregény, az 1985-ben megjelent Nagyokos (Wiseguy) adta. A mű Henry Hill történetét meséli el. A maffiának dolgozó férfit 11 éves korában fogadták be a gengszterek, majd 25 év szolgálat után, 1980-ban feladta a társait, ő maga pedig bekerült a tanúvédelmi programba, aminek részeként új nevet és személyazonosságot kapott.

Nem sokkal a könyv megjelenése után Martin Scorsese felfigyelt a történetre, és felhívta Pileggit, akivel közölte, hogy ilyen könyvet keres évek óta, mire az író azt válaszolta, hogy egész életében erre a hívásra várt, úgyhogy gyorsan megegyeztek a megfilmesítésről.

Ezután a rendező úgy döntött, hogy ő fogja elkészíteni az adaptációt, ami azért volt bátor tőle, mert akkor már több, mint tíz éve, az 1973-as Aljas utcák óta mások szkriptjéből dolgozott. Scorsese annak ellenére az íróval akart dolgozni az adaptáción, hogy Pileggi nem rendelkezett tapasztalattal ilyen jellegű munkából, ám végül olyan jó tanítványnak bizonyult, hogy a film hat Oscar-jelöléséből egyet a páros forgatókönyve kapott.

A szereplőválogatás terén Conway esetében felmerült, hogy William Petersen, Al Pacino és John Malkovich játszhatja el a karaktert, de közülük például az utóbbi akkoriban nem volt jó passzban, így a forgatáshoz sem érzett kedvet.

Végül Robert De Niro maga kereste fel a rendezőt, hogy jelezze, nagy örömmel játszana a filmben. Abban mindketten egyetértettek, hogy a 40-es éveiben járó színész már idős Hill szerepéhez, ezért Scorsese felajánlotta, hogy alakítsa Conway-t.

A szereplőválogatás esetében a legnehezebb feladat a főszereplő, Henry Hill alakítójának megtalálása volt. A rendező Ray Liottát nézte ki magának annak második mozifilmjében, az 1986-os Valami vadságban. A színész pedig akkor olvasta a könyvet, amikor New Jersey-ből utazott New Yorkba, majd amikor megtudta, hogy Scorsese filmet készít a regényből, akkor mindenképpen meg akarta szerezni a főszerepet.

A stúdió azonban nem akarta egy pályakezdőre bízni a munkát, hanem olyan igazi sztárt szeretett volta, mint például Tom Cruise, Sean Penn vagy Alec Baldwin. Végül egy váratlan találkozás döntötte el, hogy Liotta lesz a főszereplő.

A színész a kaliforniai Venice egyik éttermében vette észre a film producerét, Irwin Winklert, aki a feleségével vacsorázott. Liotta fogta magát, odament hozzájuk, majd hosszasan érvelt, hogy miért kellene neki kapnia a főszerepet. A rögtönzött prezentáció után a producer felhívta Scorsesét, hogy elmondja, már érti, hogy miért akarta a színészt a szerepre. Ezt követően a rendező személyesen hívta fel Liottát, hogy elmondja, övé a szerep.

A remek szereplőválasztásokkal kapcsolatban azt is meg kell említeni, hogy nemcsak kiváló színészek jelentek meg kisebb-nagyobb szerepekben a filmben, de igazi gengszterek is láthatóak benne.

Ez annak köszönhető, hogy Pileggiék elterjesztették a forgatás hírét a maffia emberei között, és azt, hogy szívesen látnak mindenkit, aki jönni szeretne. A gengszterek szép számmal éltek a lehetőséggel, majd egymásra licitálva ecsetelték, hogy kinek milyen kiterjedt ismeretségi köre van és mit követtek el.

A Warner igazán szerette a Nagymenőket, de legalább ennyire aggódott is a szélsőségesen trágár nyelvezete, erőszakossága, explicit ábrázolása és a droghasználat erős jelenléte miatt, ráadásul mindez a korhatár-besorolásnál is gondot okozott.

Az sem segített, hogy a tesztvetítések rettenetesen sikerültek, de végül a 25 millió dollárból készült film a második helyen nyitott az amerikai bevételi listán, és összesen 47 millió dollárt kaszált az amerikai mozikban.

Emellett a kritika imádta, aminek bizonyítéka, hogy már az amerikai premier előtt megkapta a legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlánt a Velencei Fesztiválon, majd év végén a bostoni, a chicagói, a Los Angeles-i és a New York-i kritikusok egyaránt a Nagymenőknek adták a legjobb rendezés és film díját is.

A Nagymenők öt Arany Glóbusz jelölést kapott, majd a legjobb férfi mellékszereplő, női mellékszereplő, vágás, adaptált forgatókönyv, rendezés és film Oscarjára is, ám az öt Arany Glóbusz és hat Oscar-jelölésből csak Joe Pesci kapta meg a szobrot. A Nagymenők rendkívül nagy hatást gyakorolt a mozifilmes és a televíziós kultúrára is.

(Forrás: hu.ign.com)