Fájdalmasan rövid életutat járhatott be a Fekete Párduc sztárja.1976. november 29-én, a dél-karolinai Andersonban született Chadwick Boseman, akinek édesanyja, Carolyn ápolónőként, míg apja, Leroy a textiliparban, majd kárpitosként dolgozott. Boseman már egészen fiatalon megcsillogtatta a művészi tehetségét, ami ugyanis középiskolásként megírta a Crossroads című darabot, az egyik diáktársa emlékére, akit lelőttek.

Boseman az írói és rendezői ambíciói miatt jelentkezett a washingtoni Howard Egyetemre, ahova felvételt nyert, és aminek rendezői szakát 2000-ben végezte el. Ebben az időszakban a mentora és tanára, Phylicia Rashad ismerte fel benne a tehetséget, ezért elintézte, hogy néhány társával együtt ott lehessen az Oxfordi Egyetem nyári drámakurzusán, amit Londonban tartottak.

Ez hatalmas lökést adott Bosemannek, aki leginkább írni és rendezni akart, a színészórákat pedig csak azért vette fel, hogy megismerje a színművészek munkáját. A karrierje elején Brooklynban élt, de naponta ellátogatott Harlembe, hogy drámaoktatóként segítsen az afroamerikai színésznövendékeknek. Végül ő is kedvet kapott a színészkedéshez, ezért 2008-ban Los Angelesbe költözött, hogy kipróbálja magát a színészet terén.

Boseman eleinte tévésorozatokba kapott epizódszerepeket. Az igazi áttörésre 2013-ig kellett várnia, amikor is őt választották A 42-es című film főszerepére. Brian Helgeland író-rendező elárulta, hogy azért választotta a színészt a 25 komoly jelölt közül, mert tetszett neki a színész lelkesedése. Boseman azonban épp válságban volt, mert megunta a tévés szerepeket, és már azt tervezte, hogy otthagyja a színészetet, ami helyett off-Broadway darabokat rendezett volna.

Ez mégsem így történt, ugyanis a 42-es után beindult a színészi karrierje, aminek során 2014-ben Kevin Costner mellett szerepelhetett az Újoncok napja című sportfilmben, majd ugyanebben az évben ő kapta a híres R&B-énekes James Brown szerepét a Get on Up című életrajzi filmben, amiért több díjat és jelölést kapott.

Mindezek után 2014. október 28-án a Marvel Studios bejelentette, hogy Boseman keltheti életre T’Challát, tehát Fekete Párducot a Marvel Moziverzumban. A színész elárulta, hogy korábban azért imádkozott, hogy megkapja a szerepet, ami által a modern filmtörténelem egyik legfontosabb afroamerikai karakterévé vált.

A színész egyszerre öt filmre szerződött. Ezek közül az első a 2016-os Amerika Kapitány: Polgárháború volt, majd 2018 februárjában jött az önálló filmje, a Fekete Párduc, ami hihetetlen kritikai és közönség sikert aratott.

Az egész világon több, mint 1,3 milliárd dollárt kaszáló Fekete Párduc 7 Oscar-jelölést kapott, köztük a legjobb film kategóriával, amiből végül három díjat zsebelhetett be. Ezt követően Boseman szerepelt a 2018-as Bosszúállók: Végtelen háborúban és a 2019-es Végjátékban, majd a Marvel bejelentett, hogy 2022-ben érkezik a Fekete Párduc 2, amit a Moziverzum 5. fázisának nyitófilmjének szántak.

Boseman nem érte be a szuperhős-szereppel, ugyanis azok mellett más alkotásokban is szerepelt: 2016-ban a Netflix akció-thrillerében, a Message from the Kingben szerepelt, mint egy Dél-Afrikából érkezett titokzatos férfi, aki az eltűnt húgát kereste. 2017-ben feltörekvő ügyvédet alakított egy bírósági drámában, a Marshallban.

A 2019-es 21 híd című fimben egy korrupció ellen küzdő rendőrt alakított. 2020-ban a Spike Lee által rendezett Az 5 bajtárs című filmben alakította azt a katonát, akinek négy társa az ő maradványainak felkutatása miatt érkezik Vietnamba, évtizedekkel a háború vége után.

Boseman már ennek a filmnek a forgatásán is sokkal soványabb volt, mint korábban. Az ezzel kapcsolatos pletykák arról szóltak, hogy a színész csak egy szerep kedvéért fogyott le, ám kiderült a szomorú igazság, vagyis az, hogy 2016-ban III. stádiumú vastagbélrákot diagnosztizáltak nála.

A sztár titokban küzdött a betegség ellen, de az idővel IV. stádiumba lépett, olyan áttétekkel, amelyekből nagyon kevesen gyógyulnak fel. Boseman augusztus 28-án, a családja és a felesége körében hunyt el.

(Forrás: hu.ign.com)