Néhány érdekességek a The Batman első előzeteséből.Az ott egy Pingvin: Az előzetesből az is kiderült, hogy Macskanőn és Rénbuszon kívül egy másik híres karakter, Pingvin is felbukkan. Bár a figura csak egy villanásnyi időre bukkant fel, mégis már ebből tudni lehet, hogy Pingvin itt még csak Oswald Cobblepot, aki nem szerette, ha Pingvinnek gúnyolják, és tűnik inkább egy átlagos bűnözőnek, nem pedig annak a nagy gengszternek, akivé majd válni fog.

Rébusz önjelölt igazságosztó és Batman „mestere” lehet: Az előzetesből arra lehet következtetni, hogy Rébusz rejtvényei nem igazán veszélyeztetik Batman életét, hanem inkább fel akarja hívni a figyelmét valamire. Tehát Rébusz a maga beteg módján próbál igazságot tenni a világban, miközben amolyan bizarr mesteralakként akarja rávenni a főhőst, hogy a nyomozás során rájöjjön a saját hibáira és bűneire.

A trailer egyértelműen azt sugallja, hogy Rébusz is egyfajta maszkos „igazságtevő”. Az általában Rébuszhoz köthető „No More Lies” („Nincs több hazugság”) felirat részben vagy egészében látható a kedvcsinálóban. Felmerül tehát az, hogy amennyiben ő és Batman ugyanúgy a korrupció ellen harcol, akkor akár lehetnének szövetségesek is, ám módszereik különbözősége és a köztük lévő morális feszültség ezt aligha teszi lehetővé.

Ugyanakkor tény, hogy Batman módszereiben is van kivetnivaló, ugyanis az egyik jelenetben őrültként püföli az egyik bűnözőt. Némely elmélet szerint pont ezért lehet mesterfigura Rébusz Batman számára, mert ő hívja fel a figyelmét arra, hogy a radikális eszközökkel nem a kispályás bűnözök ellen, hanem a velejükig romlott politikusok és rendőrök ellen kellene felvennie a harcot.

Mi vagy te?”: Ez a kérdés az 1989-es Tim Burton-filmben és a Batman: Kezdődik!-ben is elhangzik, tehát már hozzátartozik Batmanhez. A válasz mind a két film esetében az „Én vagyok Batman!” volt, ám az előzetesből kiderült, hogy Reeves kicsit megtöri a hagyományt, ugyanis az itt szereplő Batman azt válaszolja a kérdést feltevő halálfejes bandának, hogy „Én vagyok a bosszú!”.

Reeves tehát ezzel is nyomatékosítja, hogy ez a Batman még távolról sem profi, ugyanis még csak a karrierje elején jár. Az „Enyém a bosszú” kijelentés a Bibliában Istenhez kötődik, és arra utal, hogy egyedül neki van joga ítélkezni az emberek felett, és csak ő torolhatja meg az igazságtalanságokat.

Ebből könnyű arra következtetni, hogy Batman és Rébusz sem isten, mégis a kezükbe veszik az igazságszolgáltatást, hogy megtorolják a vélt vagy valós igazságtalanságokat, ezáltal pedig egymáshoz hasonlóvá válnak. Rébusz tehát Batman alternatív, elvetemültebb változata lehet, ami azt mutatja meg, hogy mivé válhatna a sötét lovag, ha nem tartaná kordában a dühét.

Christopher Nolan nem volt realista, Matt Reeves lesz az: Az író-rendező Matt Reeves elmondta, hogy a brit forgatási helyszínek miatt Gotham ismét gótikus hangulatot kap, de a cselekmény, a karakterek és a mindent átható politikai és társadalmi témák földhözragadt megközelítést kapnak.

Ezt a kijelentést az előzetesben látott motívumok is megerősítették, így például Batman öltözéke és arcfestése, amivel kapcsolatban többen is megjegyezték, hogy olyan, mintha kommandós lenne, nem pedig egy maszkos képregényhős.

A The Batman előzeteséről sokaknak A holló is eszébe jutott, amire ráerősít az, hogy Reeves alkotását ugyanúgy áthatja a vörös fény, ahogy Alex Proyas művét is. Ugyanakkor még sok földhözragadt motívum található az előzetesben. Ilyen például az, hogy a Rébuszhoz köthető sorozatgyilkos-figura öltözéke is hétköznapi, de Selina Kyle holmija is olyasmi, amit bárki meg tud csinálni otthon, a Batcave pedig szedett-vedett hely, ahova egy temetőn keresztül lehet bejutni.

A Baglyok Bírósága is bemutatkozhat: Az előzetesben látható képeslap nemcsak azért érdekes, mert ezen is megjelenik a hazugság és a megtorlásának motívuma, ami megint arra utal, hogy Rébusz nem egy szimpla őrült, hanem egy Batmanhez hasonló, de beteges önbíráskodó is.

A képeslap még azért kelthette fel a rajongók figyelmét, mert azon látható egy bagoly és egy halálfejes figura, ami utalhat a Baglyok Bíróságára is, tehát arra a társaságra, amely a jövőben foglyul ejti a sötét lovagot.

(Forrás: hu.ign.com)