Ezek a karakterek kimaradtak a gigászi küzdelemből.Justin Hammer, Tony Stark riválisa: A Vasember 2-ben tett keresztbe utoljára Tony Starknak Justin Hammer, aki valószínűleg azért nem vett részt a Thanos elleni végső harcban, mert börtönben ül.

Nick Fury és Maria Hill: Tony Stark temetésén ott volt Nick Fury és Maria Hill, de a végső csatában ők sem vettek részt. Ugyanakkor a Bosszúállók: Végjáték után bemutatott Pókember: Idegenben végén kiderült, hogy a Skrullok vették fel a két karakter alakját, tehát nem kizárt, hogy már a temetésen sem az igazi Fury és Hill vett részt. A második Pókember-film végén az is kiderült, hogy Fury a Földtől távol, egy Skrull űrhajóról parancsolgat. Remélhetőleg, hamarosan kiderül, hogy miért.

Karl Mordo, Doctor Strange segítőtársa: Utoljára a Doctor Strange-ben szerepelt Karl Mordo, mint a címszereplő mentora és segítőtársa. Tudván, hogy egy nagy hatalmú varázslóról van szó, aki a gonosz Kaecilius ellen harcolt, azt hihetnénk, hogy kiveszi a részét a Thanos elleni küzdelemből, de nem így történt. Doctor Strange csak a másik társára, Wongra számíthatott. Azt egyelőre nem tudni, hogy Mordo merre jár és mit csinál.

Talos, a Skrull alakváltó: Jogos, hogy Skrull alakváltóról van szó, tehát Talos bárki és bárhol lehetett a Végjátékban. A Bosszúállók: Végjáték után bemutatott Pókember: Idegenben című filmben ki is derült, hogy Talos és társa, Soren magára öltötte Nick Fury és Maria Hill alakját.

Bárki a Marvel-tévésorozatokból: Aki követi a Marvel TV-hez kapcsolódó sorozatokat, így A S.H.I.E.L.D. ügynökeit és a Netflix-szériák (Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage, Vasököl), az tudja, hogy a sorozatokban előfordult utalás a Marvel Moziverzumra, de arra is akadt példa, hogy hatással voltak egyes mozifilmekre.

Ez a kapcsolat azonban egyoldalú maradt, éppen ezért egy idő után nem is erőltették tovább a tévésorozatokban. Ennek tudatában már nem meglepő, hogy a szériák szereplői közül senki sem segített a Bosszúállóknak Thanos ellen.

Stakar Ogord és bandája: A galaxisőrzői vol. 2-ben szerepelt utoljára Stakar Ogord a Fosztogatókkal, akik nem vettek részt a Thanos elleni nagy küzdelemben a Végjátékban. Ennek oka talán az, hogy a 2017-ben bemutatott A galaxis őrzői vol. 2-ben a csapat új kalandra indult, vagyis messze járhattak a Földön zajló csatától.

Arról, hogy mikor láthatjuk újra Stakar Ogordot és bandáját még nincs biztos hír, de James Gunn már azt rebesgeti, hogy a vol. 3-ban találkozhatunk utoljára az Őrzőkkel, tehát lehet, hogy részben a másik csapat veszi át a helyüket.

Emil Blonsky / Förtelem: A 2008-as A hihetetlen Hulk óta egyik filmben sem szerepelt Emil Blonsky. Említés szintjén csak a 2011-es Marvel rövidfilmben, A tanácsadóban beszéltek róla, ugyanis kiderült, hogy a Hulk által alaposan elvert Blonsky börtönben ül, és a Világbiztonsági Tanács majdnem elintézte, hogy bekerüljön a Bosszúállók közé, de ezt Nick Fury megvétózta, így börtönben maradt.

A S.H.I.E.L.D. ügynökei című sorozatban szó esett arról, hogy Blonsky Alaszkában raboskodik, és még a Végjáték ideje alatt is ott tartották fogva. Tekintve, hogy Förtelem ereje Hulkéhoz hasonló, így hasznát vehették volna a Bosszúállók Thanos és serege ellen, ezzel némileg rehabilitálva a karaktert.

A valódi Mandarin: A Vasember 3-ban derült ki, hogy Aldrich Killian azért alkotta meg a Mandarin-identitást, hogy ezzel álcázza azokat a katasztrófákat, amelyek az Extremis nevű szérummal álltak kapcsolatban.

A történet szerint Mandarint az a Trevor Slattery nevű színész játszotta el, akiről a 2014-es Marvel rövidfilm, a Köszöntsétek a királyt! árulta el, hogy éppen börtönben ült, amikor meglátogatta egy Jackson Norris nevű férfi.

A fickó dokumentumfilmesnek adta ki magát, de valójában a Tíz Gyűrű nevű terrorcsoport képviselője volt, akit azzal bíztak meg, hogy hozza ki a börtönből Slatteryt, valamint segítsen neki találkozni az igazi Mandarinnal, aki majd a 2021 májusában bemutatásra kerülő, Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendájában fog szerepelni.

Egyértelmű, hogy a valódi Mandarin a rejtőzködés miatt nem vett részt a Végjáték gigantikus csatjában, pedig nagy segítség lehetett volna az Őrült Titán elleni harcban.

(Forrás: hu.ign.com)