1979. augusztus 17-én mutatták be az amerikai mozik a Monty Python megosztó vígjátékát.brianélete1. 1982-ben, a falklandi háborúban végzetes rakétatalálat érte a brit HMS Sheffield hajót. Miközben a legénység arra várt, hogy megmentsék őket, a Brian életében hallható, „Allways Look on the Bright Side” című dalt énekelték.

2. Írországban 1987-ig, blaszfémia miatt, tiltólistán volt a film, ám nem ez volt az egyetlen hely, ahol évekig nem mutathatták be a Brian életét. A devoni Torbay területén 2008 szeptemberéig tiltották. A walesi Aberystwythben 2009-ben oldották fel a tiltást, ugyanis polgármesterré választották a film egyik szereplőjét, Sue Jones-Daviest. A vígjáték tiltása terén Bornemouth volt a legkitartóbb, hiszen ott 2015-ben vetíthették le először legálisan.

3. A Brian életének azon jelenetéhez, amelyben az űrhajó lezuhant, feketére festették a falakat, hogy ezzel imitálják a robbanás nyomait. Gilliam úgy gondolta, hogy a felvétel után könnyű lesz lemosni a festéket, de ebben tévedett. A problémát úgy oldották meg, hogy az éj leple alatt a kövek eredeti színére hasonlító festékkel festették le a falakat, és bíztak benne, hogy senki nem jön rá a dologra.

4. A Rowan Atkinson által készült Not the Nine O’clock News című sorozatban a „Monty Python Worshippers” (Monty Python-hívők) című jelenettel tisztelegtek, ugyanis ebben a Brian életével kapcsolatos vitákat figurázták ki.

Ebben a jelenetben a Monty Python-hívők azt kifogásolták, hogy a „Krisztus élete” című film gúnyt űz a Monty Pythonból, hiszen az alkotás főszereplője „Jesus Christ”, ami nyilvánvalóan John Cleese-t, a komikus messiást parodizálja.

5. Terry Gilliam egy interjúban elárulta, hogy a Csillagok háborújából merítettek ihletet a sci-fi jelenethez.

6. Egyetlen karakterről, Istenről mondható el, hogy szerepelt mind a négy Monty Python-mozifilmben.

7. A Brian élete végén hallható „Always Look on the Bright Side of Life” az egyik legnépszerűbb temetési zene Nagy-Britanniában.

8. Habár 40 éve a Monty Pythonnak sokkal több rajongója volt Nagy-Britanniában, mint Amerikában, a Brian életét mégis inkább Amerikában mutatták be legelőször, ugyanis a fiúk tudták, hogy sok kritikát fog kapni, ráadásul az USA-ban nincs blaszfémia törvény, míg a hazájukban volt.

9. A filmben egy rövid cameo erejéig feltűnt a mecénás, George Harrison, akinek a karaktere a Mr. Papadopolous nevet kapta.

10. Sokan még azt követően is azzal vádolták a csapatot, hogy a filmben Brian testesíti meg Jézust, hogy a fiúk rámutattak, hogy Jézus maga is megjelenik a vígjátékban. John Cleese elmondta, hogy a film eleji jelenettel, amelyben a három napkeleti bölcs rossz istállóba megy, az volt a céljuk, hogy ezzel tisztázzák, hogy Brian nem Jézus, hanem csak őt nézik messiásnak.

11. A terv az volt, hogy a The Who dobosa, Keith Moon játszotta volna a prófétát, de ő sajnos, a forgatás előtt meghalt, ezért Terry Gilliam kapta a szerepet.

12. A Brian élete egyik legismertebb jelenete az, amikor a Pontius Pilatus színe elé járult katonák mindent elkövetnek, hogy ne röhögjék el magukat, amikor Pilatus kimondja a barátja, „Fikusz Kukisz” (eredetileg Biggus Dickus) nevét.

Ebben a jelenetben a statiszták nem színleltek, ugyanis közölték velük, hogy mindegy, hogy Palin mit csinál, nekik tilos nevetniük, különben nem kapnak fizetést.

13. A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál 2006 óta a Brian-díjjal tiszteleg a vígjáték előtt. A Brian-díjat azok a filmek kaphatják meg, amelyek a racionális gondolkozás, demokrácia, az emberi jogok és az emberek közti egyenlőség értékeit képviselik.

14. Mivel Terry Jones és Terry Gilliam sokat veszekedett a Gyalog galopp forgatásán, ami közösen rendeztek, ezért úgy döntöttek, hogy a Brian életének Jones lesz a rendezője, Gilliam pedig a látványtervezője.

A megegyezés ellenére Gilliam mégis rendezett két részletet. Az egyik a nyitó jelenet volt, amiben a bölcsek rossz ajtón mennek be. A másik az, amikor a földönkívüliek elrabolják Briant.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)