Zűrös magánélet és sikertelen szerepek vetettek véget a jól indult pályafutásnak.Hugh GrantHugh Grant: A színész olyan sikerfilmekben szerepelt mint a Sztárom a párom (1999), az Igazából szerelem (2001) vagy a Bridget Jones naplója (2003). A vesztét talán pont az okozta, hogy egy műfajban jeleskedett. 2014-ben erről azt mondta, hogy már öregnek érzi magát a romantikus komédiákhoz, de talán az egész szakmájához.

Sean William Scott: Az Amerikai pite sorozatban (1999-2012) Steve Stifler karakterét játszotta Sean William Scott, ami jól bizonyítja, hogy az éremnek mindig két oldala van. A szerep híressé tette a színész nevét, ám később hiába próbálkozott mással, mert a nézők nem értették, hogy Stifler miért nem Stifler.

John Cusack: Az elmúlt években folyamatosan dolgozott John Cusack, ám egyik filmje sem keltett akkora visszhangot, mint a korábbi alakításai. 2002 és 2016 között 17 filmet forgatott, amelyeknek jó része csak DVD-n jelent meg.

Jim Carrey: A régi szép időkben Jim Carrey a jegyeladások királya volt, de az eladhatósága csökkent az olyan kevésbé sikeres próbálkozások után, mint például Mr. Popper Pingvinjei (2011) és A fantasztikus Burt Wonderstone (2013). A színész karrierjén az sem segít, hogy a barátnője, Cahthriona White öngyilkos lett, ez pedig egy csúnya pereskedéshez vezetett.

Jennifer Love Hewitt: A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején még szépen ívelt felfelé Hewitt csillaga, de akkor elkezdődött a hanyatlás. A színésznő első bukása egyben Jackie Chan bukása is volt A szmokingerrel (2002) című filmmel, majd jött a élőszereplős Garfield 2.

2014-ben a Gyilkos elmék szériában kapott szerepet, de a rajongóknak annyira nem tetszett Hewitt, hogy petíciót indítottak, aminek eredményeként egy évad után kiírták a színésznőt a bűnügyi sorozatból.

Jessica Alba: Ötször jelölték Arany Málna-díjra, amit egyszer meg is kapott Jessica Alba, aki olyan bukásokban szerepelt, mint a Fantasztikus négyes (2004), az Éberség (2007) vagy A szem (2008). A színésznő próbálta a „rosszul megírt forgatókönyvekre” és az „elsőfilmes rendezőkre” hárítani a bukás okát, ám amikor a New York Times sekélyesnek nevezi valaki alakítását, akkor az már hiába mutogat másokra.

Vince Vaughn: A Sulihuligánok (2003) vagy az Ünneprontók ünnepe (2005) sikere után úgy tűnt, hogy Vince Vaughn megtalálta azt a műfajt, amiben remek alakítást tud nyújtani, ezért önhitt, magabiztos szerepeket játszott.

A színész nagy bánatára, a filmkészítők azt hitték, hogy Vaughn bármelyik filmben ugyanolyan sikeres lehet, ám a viszonylag jó alakítása is kevés volt ahhoz, hogy sikeressé tegye az olyan rosszul megírt romantikus vígjátékokat, mint például a Négy karácsony (2008) vagy a Páros mellékhatás (2009).

Hayden Christensen: Amikor Hayden Christensen megkapta a Star Wars-előzményfilmjeiben Anakin szerepét, akkor úgy érezhette, hogy be fog robbanni Hollywoodba, ám nem így történt. A színészt négyszer jelölték Arany Málna-díjra, míg Golden Globe-ra csak egyszer. A Star Wars után még három évig próbálkozott, de végül belátta, hogy fel kell adnia a színészi álmait. A színész vett egy farmot, megnősült, született egy fia.

Brendan Fraser: A Talpig majom (2001) és a Bolondos dallamok – újra bevetésen (2003) külön-külön is képes lehetett volna arra, hogy vakvágányra vezesse Brendan Fraser karrierjét, de a tíz éven keresztül készülő Múmia-trilógia (1999-2008) a felszínen tartotta.

Rob Schneider: Valószínűleg a színész is tudta, hogy soha nem fog Oscar-díjat nyerni az olyan filmekkel, mint a Tök alsó (1999), Tök alsó 2 – Európai turné (2005), Tökös csaj (2002). Rob Schneider úgy döntött, hogy inkább szinkronszerepeket vállal. Emellett saját gyártású sorozatai és különkiadásai vannak.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)