Még a leglehetetlenebb sztoriról is kiderülhet, hogy van némi valóságalapja.Amerikai botrányLopom a sztárom: A 2013-as film megtörtént eseményeken alapszik, ugyanis néhány tinédzser az interneten kikutatta a hírességek lakcímét, majd betörtek hozzájuk és értékes dolgokat loptak el.

Az igenember: A valóságban Danny Wallace rádiós producer egyszer úgy döntött hogy egy évig mindenre igent fog mondani. Ennek eredménye volt például az, hogy előléptették. A filmből az kimaradt, hogy milyen árnyoldala volt Wallace döntésének, ugyanis nem egyszer bajba került. Előfordult például, hogy internetes csalás áldozatává vált.

Zorro álarca: Az írók sok ihletet merítettek azokból a legendákból, amelyeket Joaquin Murietta nevéhez kapcsoltak. Murietta még a kaliforniai aranyláz idején az Öt Joaquin banda tagja volt. A férfi a valóságban bűnözőként tevékenykedett, az pedig elég valószínűtlen, hogy politika célok vezérelték volna.

Az igaz, hogy Murietta a mexikói ellenállás alakjaként vonult be a történelembe, amikor az amerikai telepesek Kaliforniába érkeztek. Az ellenállásnak véres vége lett. Az amerikaiak vérdíjat tűztek ki Murietta fejére, akit megöltek.

Amerikai botrány: Az 1970-es években játszódó film két főszereplője, Irving Rosenfeld és Sydney Prosser, akik bárkit képesek átverni, ám az FBI elkapja őket. A párost arra kényszerítik, hogy segítsenek lebuktatni a korrupt politikusokat.

Rosenfeld karakterét Mel Weinbergről mintázták. A nő és a párja tényleg az FBI-nak dolgozott, hogy elkapják a korrupt hivatalnokokat. Habár a páros és az FBI között barátság alakult ki, a valóságban mégsem úszták meg az ítéletet.

Az 50 első randi: Habár ez a történet elég hihetetlennek tűnik, mégis a valóság keltette életre, ugyanis Lucy karakterét Michelle Philpotsról mintázták. A nő kétszer is súlyos fejsérülést szenvedett autóbalesetben, ami miatt 24 órás memóriája lett, ezért Michelle 23 éven keresztül írt jegyzeteket magának, hogy túl tudja élni mindezt.

I love you Phillip Morris: A valóságban Steven Jay Russell csalás miatt került rácsok mögé, ahonnan azért szökött meg, hogy együtt lehessen az AIDS-ben haldokló párjával, Jim Kemple-lel. Két évvel később a hatóság megtalálta a szökevényt, akit visszavittek a börtönbe. Kemple nem sokkal később elhunyt.

Russell a börtönben tényleg beleszeretett Phillip Morrisba, akit szabadlábra helyeztek, ezért a férfi mindent megtett azért, hogy ő is kiszabaduljon. Egyszer még halottnak is tette magát, ám Russell jelenleg is az életfogytiglanit tölti. Elmondása szerint a filmben jól ábrázolták a karakterét.

Esőember: A valóságban Kim Peek, aki Raymond karakterét ihlette, nagyszerű képességekkel rendelkezett. Képes volt például arra, hogy minden utat memorizált a térképekről, fejből tudott dátumokat és aprólékos történelmi ismeretei voltak.

Az Esőember film megjelenése után Peek turnéra indult, hogy a fogyatékossággal élőkért kampányoljon. Akik találkoztak az igazi esőemberrel, azok mind megdöbbentek azon, hogy milyen képességekkel rendelkezik.

Taxisofőr: Az alkotók Arthur Bremer életét vették alapul. Bremer 1972-ben lőtte le George Wallace elnökjelöltet, nem sokkal azt követően, hogy egy lány összetörte a szívét. Bremer élete valójában nem volt annyira izgalmas, mint a filmben látható, Robert DeNiro által életre keltett Travisé, ám abban a valóság és a fikció megegyezik, hogy egyik esetében sem halt meg a kiszemelt áldozat.

Rocky: A film alapját Chuck Wepner és Muhammad Ali mérkőzése szolgáltatta. Wepner ekkor még ismeretlen bokszoló volt, ám ez megváltozott, amikor ő lett annak a négy embernek az egyike, aki padlóra tudta küldeni az egyik leghíresebb bokszolót. Habár pontozásos alapon Rocky és Wepner vesztett, mégis hősök lettek.

Cápa: 1916-ban többen is cápatámadások áldozatai lettek New Jersey partszakaszán. A cápát később elfogták, majd megvizsgálták az emésztőrendszerét, amiben emberi maradványokat találtak. A tudósok soha nem jöttek rá, hogy miért viselkedett így a cápa, aki a filmet inspirálta.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)