Öt érdekesség Skywalkerről a fősodorhoz tartozó Marvel-féle Star Wars képregénysorozatból.Életébe beköszöntött a szerelem: A Legendák univerzumban Luke-nak akadt néhány kapcsolata még mielőtt megismerte a későbbi feleségét, Mara Jade-et, a Császár jobbkezét, akitől egy gyermeke születettet, Ben Skywalker.

A kánonban Az utolsó Jedik regényváltozatában szerepel egy látomás, ami azt mutatja meg, hogy milyen élete lehetett volna Luke-nak, ha soha nem száll be a Birodalom elleni harcba. Ha így tesz, akkor a Tatuinon maradva feleségül vette volna a gyerekkori barátját, Camie Loneoznert.

A látomás után az is kiderül, hogy Luke soha nem nősült meg, ám ettől még megtalálta a szerelmet. A 2015-ben megjelent Star Wars képregény 58. száma szerint a Darth Vader elöli menekülés során Luke, Han és Leia menedéket talál a volt fejvadász Thane Markonanál, ahol Skywalker megismeri Thane lányát, Tulát, aki egy Jedi leszármazottja volt. Ez a közös pont remek kiindulópont kettőjük kapcsolatához.

Ugyanakkor a kánonban nem Tula volt Luke egyetlen szerelme, ugyanis a Jedik örököse című regényben a Lázadók Szövetségében dolgozó Nakari Kelen is felkeltette Skywalker figyelmét.

A második fénykardja nem zöld színű volt: Luke számára A Birodalom visszavág nemcsak azért volt fájdalmas, mert megtudta, hogy Darth Vader az apja, hanem azért is, mert elvesztette a jobb karját a fénykardjával együtt.

A filmek alapján azt gondolhatnánk, hogy Luke következő fénykardja az a zöld színű penge volt, ami A Jedi visszatérben szerepelt, ám a 2020-ban megjelent Star Wars képregény-sorozat A sors ösvénye című kötetében Luke fénykardja ugyanolyan sárga, mint Reyé a Skywalker korában.

A képregény szerint Luke akkor talált rá a sárga fénykardra, amit egykor egy Jedi-templomőr forgatott, amikor a Tempes nevű peremvidéki világra utazott, hogy felkeressen egy elhagyatott bázist. Később Luke úgy döntött, hogy inkább saját maga készíti el a fénykardját.

Egyszer már csúnyán elbánt a Ren-lovagokkal: A filmeknél mélyebbre nyúlik vissza Luke és a Ren-lovagok múltja. A Kylo Ren felemelkedése című képregényből kiderül, hogy korábban a fiatal Ben Solo, Lor San Tekka és az idősebb Luke harcolt a csoporttal, akik közül mind a hatot legyőzték segítség nélkül, Ren nevű vezetőjük pedig elmenekült. Később az is kiderül, hogy a sötét oldalra átállt Kylo veszi át a Ren-lovagokat, akik végzetét a Skywalker korában jó oldalra visszatért Ben hozza el.

Nem a VI. részben csapott össze először Boba Fettel: Az 1978-ban megjelent, Star Wars: The Holiday Special című különkiadásban jelent meg először Boba Fett rajzfilmfiguraként, majd az élőszereplős bemutatkozása A Birodalom visszavágban történt meg.

A filmek esetében Luke és Boba Fett útjai a Bespinen keresztezi egymást, ahol Fett rálő a barátait kereső Skywalkerre, akinek sikerül fedezékbe vonulnia. A következő filmben a Tatuin sarlakk verménél találkozik a két karakter, ami Fett karrierjét megtörő bukásnak bizonyul.

Ugyanakkor a 2015-ben megjelent Star Wars 6. számából kiderül, hogy az Egy új remény után volt még egy alkalom a Tatuinon, Ben otthonában, ahol Fett el akarta vinni Vadernek Luke-ot, de ez az Erőnek hála nem sikerült neki, ezért a fejvadász csak azt az információt adhatja a Sith-nagyúrnak, hogy egy Skywalker nevű férfit kell keresnie, ebből pedig Vader arra következtet, hogy van egy fia.

Gyerekkorában majdnem életét vesztette: Luke 19 éven át élt elszigetelten Owenéknél, ahol a droidok pucolása, a betakarításban való segédkezés és a Biggséknél való szórakozás jelentette a mindennapjait, ám ez nem jelenti azt, hogy a tragikus váltás előtt nem érték izgalmak, sőt, kiderült, hogy egyszer majdnem meghalt.

Ez a Marvel 2015-ös Star Wars képregénysorozatának 7. számában, Obi-Wan naplójából derült ki. A történet szerint a 8 éves Luke összetalálkozik Jabba, a hutt verőlegényeivel, akik a Lars családtól akarják beszedni az uzsorát, méghozzá a Tatuinon rendkívül értékes víz formájában.

Az incidensre Obi-Wan Kenobi is felfigyel, majd ő lesz, aki elintézi a behajtókat, miközben Luke esés közben erősen beveri a fejét. Az ájult fiút Obi-Wan viszi haza a nevelőszüleihez.

(Forrás: starwarsmedia.hu)