Válasszunk egy illusztrációt az alábbi képről, hogy megtudjuk a személyiségünk színét!summerHa felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon milyen nyáron a lelkünk, és mit mond el rólunk az adott szín, akkor most választ kaphatunk. Válasszuk ki a fenti képről azt az egy illusztrációt, amelyiket a legközelebb érzünk magunkhoz, majd olvassuk el, hogy mit jelképez a választásunk!

1. Piros bogyós gyümölcsök: Az életünket intenzíven, szenvedélyesen éljük, de nyáron tudjuk a legtöbbet kihozni magunkból, hiszen a meleg beköszöntével életre kelünk, és az élet minden apró eseményét kiélvezzük. Az összes személyiségtípus közül csak mi éhezünk a nyári romantikára, sőt, egy régi románcot is felélesztenénk a balzsamos idő hatására. Szerintünk nyáron minden lehetséges, ezért optimistán állunk hozzá az élethez.

2. Aranyló bronz: Nemcsak nyáron árasztjuk magunkból a melegséget, hanem bármelyik évszakban, de ilyenkor tudunk igazán ellazulni. A személyiségünk nem engedi, hogy szó szerint vagy képletesen túlfűtsék. Jól tudjuk, hogy hogyan kell lazítani, ezért amikor eljön az ideje, akkor magunktól lassítunk le, hogy legyen időnk önmagunkra.

Ha tehetnénk, akkor megállítanánk az időt, hogy mindig nyár legyen, mert ilyenkor adhatjuk igazán önmagunkat. Figyeljünk az ütemezésre, mert akkor bármelyik évszakban megtarthatjuk a lassú tempót.

3. Harmatosan zöldellő fű: Szinte eggyé válunk a természettel, ha megérkezik a nyár. Ilyenkor a legkisebb dolognak is örülünk, mert az évszak minden egyes pillanatát élvezzük. Szerintünk csak hozzáállás kérdése az, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Nyáron próbáljuk a lehető legtöbb időt a természetben tölteni, mert ebben az évszakban találjuk meg azt az utat, ami kitartást ad az év további idejére.

4. Kéklő égbolt: Általában nem érezzük annyira szabadnak magunkat, mint fiatalabb korunkban, ezért nyáron próbáljuk előcsalni magunkból azt a csodás érzést. Nagyon szeretjük a nyári napokat, amelyeket nem tervezzünk meg előre, hanem spontán találjuk meg a szórakozást

Számunkra a nyár az egyetlen évszak, amikor némi impulzivitást csempészhetünk az életünkbe, és minden perc új meglepetést tartogat. Ilyenkor könnyebben teremtünk kapcsolatot, mert nem tudhatjuk, hogy mikor vehetünk részt egy nyári kalandban.

5. Sárgán vibráló napraforgók: Születésünk óta életvidám a természetünk, emiatt teljesen mindegy, hogy éppen milyen évszak van, ám a nyár extra ragyogást kölcsönöz nekünk. Ebben az évszakban a játékot, kalandot, fejlődést látjuk. Számunkra nem létezik két egyforma nyár.

A személyiségünknek megvan a maga ragyogása, hatalmas karizmája, ezért hihetetlenül magabiztosak vagyunk. Minden helyzetben képesek vagyunk hinni önmagunkban, nem félünk nagyot álmodni, mert tudjuk, hogy meg tudjuk valósítani a terveinket.

6. Tündöklő görögdinnye szín: Szeretnivaló, könnyed személyiséggel vagyunk megáldva. Nagylelkű, barátságos ember hírében állunk. Szeretjük a nyarat, és képesek vagyunk a legapróbb eseménynek is igazán örülni.

Nekünk nagyon fontos, hogy ne csak mi érezzük jól magunkat, hanem mindenki, akit szeretünk. Imádjuk magunkat körbevenni a jó barátokkal, nagyon szeretjük a nyári összejöveteleket, és fantasztikusan szórakozunk egy grillpartin, medencés bulin, jó pikniken, ahogy azt is élvezzük, ha a tábortűz mellett beszélgethetünk a szeretteinkkel.

(Forrás: noiportal.hu)