Hiába a modern technológia, mert azokkal sem sikerült eddig megtalálni a következő kincseket.
A történelem során rengeteg vagyont temettek el az őseink, amiket a mai napig sem sikerült megtalálnia az embereknek, pedig már olyan modern eszközök állnak a rendelkezésünkkel, amikkel bármit fel lehet lelni.

A következő kincsen azonban makacsul rejtőzködnek, és talán csak ránk várnak, úgyhogy csapjunk fel kincsvadásznak!

John Singleton Mosby ezredes elveszett kincse, Haymarket, Virginia: 1863 tavaszán, John Singleton Mosby konföderációs ezredes és csapata, megtámadta a fairfaxi törvényszéknél állomásozó északi csapatokat. Habára az akció kockázatos, és vakmerő volt, mégis sikeresnek bizonyult.

Mosby és emberei 42 unionista katonát ejtettek foglyul, és kirabolták azoknak a szálláshelyét. Az egyik legnagyobb érték, amit találtak egy felbecsülhetetlen családi örökség volt. A csapat azonban nem időzhetett sokáig, mert az északiak visszafoglalták a törvényszéket.

Mosbynak nem akarta visszaadni a kincset, ezért megbízta az egyik emberét, hogy rejtse el azt a környéken. Ez olyan jól sikerült, hogy még mindig nem került elő az értéktárgy.

A Guatavita-tó kincse, Kolumbia: Habár könnyű lenne megszerezni a tó mélyén lapuló kincset, mégsem tehetjük meg, mert a kormány nem engedélyezi a kincsvadászatot, és a tó lecsapolását.

A Guatavita-tó kincséhez ugyanis csak legenda fűződik. Ez arról szól, hogy az őslakosok különös rítusokkal nyerték el vízi istenük jóindulatát. A trónörökösök áldozatot mutattak be, ami során a papok először bekenték a testüket ragadós földdel, melyre aranyport hintettek.

A leendő uralkodót ezután feltették egy tutajra, majd a lábához nagy halom aranyat helyeztek, amit ő bedobott a tóba, amikor annak a közepére ért. Ezzel az Istenek elfogadták az új uralkodót.

Lima kincse, Kókusz-sziget: William Thompson kapitány azt a megbízatást kapta 1820-ban, hogy a becslések szerint 269 millió dollárt érő kincset, vigye el a perui Limából Mexikóvárosba.

Az eredeti leltár szerint a szállítmány 113 aranyból készült szakrális szoborból, egy életnagyságú Szűz Máriából, 200 láda drágakőből, 273 drágaköves markolatú kardból, 1000 gyémántból, színarany koronából, 150 serlegből, arany- és ezüstrudakból állt. A szállítmány sosem érkezett meg, mert állítólag Thompson a Costa Ricához tartozó Kókusz-szigeten rejtette el a kincset.

La Nuestra Señora de Atocha, Florida Keys: Spanyol kincses hajó volt a La Nuestra Señora de Atocha, ami 1622-ben süllyedt el. A víz alá került zsákmány egy részét már megtalálták, de még bőven van mi után kutatnunk az óceán mélyén.

Náci kincsek, Toplitz-tó, Ausztria: Itt is a kormány engedélye kell a kincsvadászathoz, amit ritkán adnak meg. A Toplitz-tó mélyén állítólag annak a kincsnek egy része hever, amelyet a nácik loptak össze a II. világháborúban az áldozataiktól. Mivel a hadiszerencse ellenük fordult, ezért el kellett rejteniük a vagyont.

A szomorú éjszaka kincse, Mexikóváros: A La Noche Triste, azaz a szomorú éjszaka kincse nevet kapta az azték fővárost övező tó fenekére süllyedt arany, amit sosem kaparinthatunk meg, mert ráépült Mexikóváros.

A történet szerint 1520-ban a spanyolok elfoglalták az azték fővárost, Tenochtitlánt. Az aztékok azonban nem békültek ki a spanyolok jelenlétével, ezért eldöntötték, hogy elűzik őket a városból.

A kapzsi Hernán Cortés vezér ekkor parancsba adta az embereinek, hogy tömjék meg páncéljaikat azték arannyal, mialatt elhagyják a várost. Az aztékok azonban nem hagyták, hogy a spanyolok elvigyék a kincset a tó közepén álló szigetre épített városból, ezért a hídról a vízbe lökték a spanyol katonákat, akiknek olyan nehéz volt a megtömött páncéljuk, hogy az lehúzta őket a tó mélyére.

Titkos konföderációs arany, Washington, Georgia: 1865-ben Dél nem csak azon vacillált, hogy megadja-e magát a polgárháborúban, hanem azon gondolkodott, hogy mit csináljanak a kincstárral. Állítólag végül a Georgia állambeli Washington környékén rejtették el a pénzt.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)