Nem szitkozódhatnak a tévében, rádióban, mozifilmekben, művészeti, és irodalmi alkotásokban az oroszok július 1-jétől.
Elszörnyedve hallgatjuk, és olvassuk, hogy már minden alkotásban, médiumban, kendőzetlenül, és sokszor alpári stílusban, káromkodnak az emberek. Ebből lett elege Oroszországnak, ahol július első napjától keményen megbüntetik azt, aki káromkodik.

A szitkozódásért akár 2,5 ezer rubeles (15,5 ezer forintos) pénzbírságot is kaphat a törvénysértő, ám a büntetés mértéke függ attól, hogy az illető milyen hivatalt tölt be, mert akkor ez az összeg a duplájára nőhet.

A jog világában munkálkodó káromkodók 50 ezer rubeles (311 ezer forintos) pénzbüntetést is kaphatnak, míg a televízió- vagy rádióadásban elhangzó káromkodásáért akár egy évre eltilthatják az illetőt a munkavégzéstől.

A káromkodásellenes törvény az irodalmi és művészeti alkotások bemutatására, koncertekre, szórakoztató műsorokra, kulturális, nevelési célú rendezvényekre, színházi előadásokra, filmbemutatókra is vonatkozik. Természetesen, azokra az alkotásokra, amik július 1. előtt készültek, nem vonatkozik a törvény.

Az új rendelet azt is tartalmazza, hogy az audiovizuális termékeket, és könyveket csak lezárt csomagolásban lehet árulni, és fel kell tüntetni a csomagoláson, ha az adott termék káromkodást tartalmaz.

A mozifilmeket úgy fogják ellenőrizni, hogy azokat csak akkor lehet levetíteni, ha előtte ellenőrizték, hogy nem káromkodnak benne. A nyilvános rendezvényeken szintén tilos lesz a szitkozódás.

Mivel a káromkodás kategóriájába rengeteg kifejezés sorolható, ezért egy független szakértői vizsgálat fogja meghatározni, hogy melyek azok, amelyekért büntetés jár. Az Eho Moszkvi orosz rádió úgy véli, hogy a törvénnyel nehéz helyzetbe hozták a döntéshozók Oroszország színházait. A Praktyika teátrum műsorán például szerepel a Pavel Prjazsko Az élet sikerült című darab, amiben a káromkodásnak kulcsszerepe van.

Oroszországban nem ez az első fellépés a káromkodás ellen, hiszen tavaly a médiamunkásoknak tiltották meg a szitkozódást, tehát az elektromos műsorokban ki kell sípolni a csúnya szavakat, míg a nyomtatott sajtóban tilos káromkodást írni.

Az országban eddig senki sem kapott komoly pénzbüntetést, és egyik médiumot sem tiltották be, tehát az oroszok elfogadják és betartják a törvényt.

(Forrás: vilagszam.hu)