Nézd meg a lenti képen szereplő három párt, majd válaszd ki azt, akik szerinted a legboldogabbak!párMindenki mást keres a párkapcsolatokban. Vannak, akik például a hagyományos női és férfi szerepeket töltenék be, míg mások egyenrangú társat keresnek maguk mellé. Az sem ritka, hogy valaki csak azért marad együtt a párjával, mert egyedül nem tud élni, ezért inkább egy rossz kapcsolatot választ a szingliség helyett.

A szerelmi viszonyunkról azonban ritkán mondjuk el az igazat, sokan pedig hajlamosak vagyunk szebbnek beállítani azt, mint amilyen az valójában, éppen ezért a szavaknál sokkal többet mondanak el az érintések, hiszen egy mosoly, véletlen mozdulat sokkal kifejezőbb.

A nonverbális jelek jelentőségére hívja fel a figyelmet az alábbi személyiségteszt is, amiből sok mindent megtudhatsz a saját párkapcsolatodról. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy megnézed a fenti képet, amiről kiválasztod azt a párt, amelyik szerinted a legboldogabb, majd elolvasod az ahhoz tartozó elemzést.

Ha szerinted az első páros a legboldogabb: Az első páron látható nonverbális kapcsolat az őszinteségre és a nyitottságra utal. Amennyiben arra az elhatározásra jutottál, hogy a három pár közül az első néz ki a legboldogabbnak, akkor te egy önálló, független személy szerepét töltheted be a saját párkapcsolatodban.

Az első pár női tagja úgy néz ki, hogy kifejezetten büszke a párjára, de emellett független típus, és nem érdekli, hogy vajon mások mit gondolnak róla. A férfin az látszik, hogy hűséges és odaadó a kapcsolatban. Számára az elköteleződés és a szövetség jelentheti a legnagyobb értéket a szerelemben, ám ezek megteremtéséért hajlandó is mindent megtenni. Valószínűleg a te párodra is ez a jellemző.

Amennyiben szerinted a második páros a legboldogabb: Abban az esetben, ha a három pár alapos megvizsgálása után arra a döntésre jutottál, hogy a másodikon szereplők lehetnek a legboldogabbak, akkor nagyon fontos szerepet tölthetsz be a partnered életében.

A döntésed alapján választott pár pontosan erről mesél, hiszen az itt szereplő nő számára semmi sem lehet fontosabb annál, mint az, hogy érzelmileg segítse és támogassa a párját az életben és a munkájában. A férfi szereplő a hagyományos szerepeiben támogatja a nőt.

A második szerelmes pár viselkedése tehát klasszikus női és férfi szerepekre utal. A nő rajong a férfiért, a férfi pedig mindent megad azért, hogy boldognak lássa a szerelmét.

Ha szerinted a harmadik páros legboldogabb: Amennyiben arra a döntésre jutottál, hogy a három pár közül az utolsó látszik a legboldogabbnak, akkor a párkapcsolatodban a férfi vállalja magára a vezetőszerepet, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy alárendelnéd magad neki.

A harmadik páron pontosan ez a viselkedésforma látható, mert a férfi irányítja a kapcsolatot, a fontos kérdésekben pedig ő hozza meg a végső döntéseket. A férfi türelmetlennek, indulatosnak látszódhat a képen, ám a mellette megjelenő nő a végtelen nyugalmával, türelmével, békés természetével egyfajta különleges egyensúlyt hoz a kapcsolatba. A választásod alapján te is valami hasonló szerepet tölthetsz be a párkapcsolatodban.

(Forrás: nlcafe.hu)