A kortól függetlenül úgy érezhetjük, mintha egy öregemberrel élnénk párkapcsolatban.lovemagicAz életben előfordul, hogy valaki sokkal idősebbnek tűnik a koránál. Ha szeretnénk megtudni, hogy a kedvesünk is idős lélek-e, akkor tíz jelre kell odafigyelnünk. Ilyen jel az, hogy a párunk szereti az apró dolgokat, mert számára az okozza a legnagyobb boldogságot, hogy velünk lehet.

Ha szerelmesek vagyunk egy idős lélekbe, akkor biztosak lehetünk a hűségében, mert valószínűleg nem fog megcsalni, ugyanis felelősségteljes, a vitákat nem kerüli el, a döntéseit pedig nem a libidója alapján hozza meg.

Az idős lélek azonban egy kicsit fura is, mert megvan a maga „dilije”, de az is együtt jár vele, hogy történjék bármi, ő ugyanúgy fog szeretni. Emellett képes mély kapcsolat kialakítására, inspirál, ugyanarra vágyik, mint mi, szívesen tanít az életről, nagyvilágról, és szeretne egyensúlyba lenni velünk.

Az idős lelkek nem felületes személyiségek, ezért kerülik annak minden formáját, és szívesen megosztják a gondolataikat, érzéseiket a kedvesükkel, barátaikkal. Az is idős lélekre utalhat, ha a párunk úgy véli, hogy a játék csak gyerekeknek való, illetve gyakran fásultnak tűnik, jobban szeret otthon ülni, kedveli a békét, és a harmóniát.

(Forrás: noiportal.hu)