Új párterápia hódít a szerelmesek körében.coipleA párkapcsolatokban bármikor előfordulhatnak problémák, amelyeket muszáj megoldanunk, ha nem szeretnénk, hogy kenyértörésre kerüljön a sor. Ennek számos megoldása létezik. Sokszor elég csak őszintén elbeszélgetünk a párunkkal, míg máskor párterápiára lehet szükségünk.

Stephanie Aguirre, kaliforniai párterapeuta nemrég a saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen, ha válságba kerül egy párkapcsolat. A szakember ekkor elgondolkodott, és rájött, hogy mivel lehetne jól összekovácsolni a párokat.

Aguirre megfigyelte, hogy a közös munka remekül összehozza az embereket. A volt férjével például, ha összekaptak, akkor találtak egy olyan ház körüli munkát, amit csak együtt tudtak megoldani.

Ilyenkor remekül együtt tudtak dolgozni, mert megbeszéltek mindent, és nem vitatkoztak. A bútorok összeszerelése például az egyik legjobb közös munka, amit egy szerelemes pár találhat.

A közös munka során azonban fontos, hogy ne kezdjük el kritizálni a másikat, ha elront valamit, mert ez az időtöltés azon az elven alapul, hogy toleránsak legyünk egymással, ráadásul szépíthetjük a környezetünket.

(Forrás: neon.hu)