Minél nagyobb a házaspár keresete közötti különbség a nő javára, annál nagyobb az esélye a félrelépésnek.CheatingNem tesz jót a férfiasságnak, ha a feleség jobban keres a férjnél, állapította meg egy amerikai kutatás, amiben 2750 fiatal házaspárt vizsgáltak meg a szakemberek. Ebből kiderült, hogy a nemtől függetlenül, mind a két fél nagyobb hajlandóságot mutat a hűtlenségre, ha anyagilag a párjától függ.

A kutatásból az is világossá vált, hogy a házastársbeli férjek sokkal nagyobb eséllyel lépnek félre, mint a háziasszonyok. Ebben az esetben a nőknek az 5 százaléka hajlamos a hűtlenkedésre, míg a férfiak esetében ez a szám 15 százalék.

Ironikus módon az is kiderült, hogy a jól kereső nők, akik egyedül tartják el a családot, sokkal nagyobb hajlandóságot mutatnak a házasságuk megmentésére. Christine Munsch, a kutatás vezetője elmondta, hogy az eredmény igencsak meglepte, mert az ember azt hinné, hogy senki sem „harapja meg a kezet, ami enni ad”, ám az eredmények más mutatnak.

A kutató szerint ennek oka az, hogy az embereket szeretik, ha egyenrangú félként tekinthetnek egymásra egy kapcsolatban, tehát senki sem szeret a másiktól függni. A férfiak ráadásul a szexen kívül akkor élhetik meg a férfiasságukat, ha ők a kenyérkeresők. A hűtlenséggel pedig megbüntethetik a jól kereső nejüket, valamint eltüntethetik a felborult egyensúlyt.

(Forrás: marmalade.hu)