Vegyünk figyelembe minden körülményt még mielőtt kimondjuk a „szeretlek” szót!loveUnalmas lehet, amikor már a századik filmben látjuk azt, hogy a szerelmesek azon gondolkodnak, hogy mikor valljanak szerelmet a párjuknak. Habár igaz, hogy ezt nem mondogatni, hanem éreztetni kell, azért olykor mindenkinek jól esik hallania a bűvös „szeretlek” szót.

A szerelmi vallomás előtt azonban nem árt mérlegelni! Először is biztosnak kell lennünk benne, hogy tényleg szerelmesek vagyunk, és készen állunk a következő lépésre, mert később nem vonhatjuk vissza a vallomást, ha már kimondtuk.

Az időre is figyeljünk oda! Attól, hogy két nap után úgy érezzük, hogy szerelmesek vagyunk, még ne valljunk szerelmet, mert lehet, hogy holnap rájövünk, hogy mégsem érzünk ilyen mélyen az adott lány/fiú iránt. A „szeretlek” azt jelenti, hogy elfogadjuk a másikat az összes hibájával együtt, tehát muszáj először kívül, belül megismernünk a párunkat.

A környezet is fontos, tehát tévénézés közben például ne vessük oda a párunknak a szerelmi vallomást. Ennek meg kell teremteni az ideális, romantikus környezetet, például egy gyertyafény vacsora mellett valljunk szerelmet.

A vallomás előtt azt sem árt eldöntenünk, hogy szeretnénk-e közönséget, tehát a barátaink, rokonaink előtt vallunk-e szerelmet, vagy inkább akkor, amikor kettesben vagyunk a kedvesünkkel.

Mindemellett arra is fel kell készülnünk, hogy a párunk nem viszonozza a vallomást. Ez igen kínos lehet, ám mindenképpen jobb feltárni az érzéseinket. Amennyiben a párunk nem áll készen kimondani, akkor mondjuk el neki, hogy az érzéseinket nem befolyásolja a reakciója.

A szerelmi vallomás egy szép dolog, ám csak üresen csengő szavak, ha azokat nem támasztják alá tettek. A „szeretlek” szó, tehát kevés egy igazi párkapcsolathoz, mert a szerelmet azok a dolgok erősítik meg, amiket a partnerünkért teszünk.

(Forrás: kamaszpanasz.hu)