Egy házasság sok okból tönkremehet, ám, meglepőmódon, egy japán pár egy mese miatt döntött a kenyértörés mellett.
A Jégvarázs (Frozen) az elmúlt tél legnagyobb mozis sikere volt. A Disney animációs mese tulajdonképpen a Hókirálynő újragondolása. A történet főszereplője egy testvérpár, Elsa és Anna.

A hercegnők közül Elsa olyan képességet birtokol, amivel bármit képes megfagyasztani. Mivel ez a nép számára elég ijesztő lenne, ezért a lány szülei Elsa lelkére kötik, hogy rejtse el a képességét.

Elsa így is tesz egészen addig, amíg el nem jön a koronázási ünnepség, amikor a húga, Anna bejelenteni, hogy pár perces ismeretség után, férjhez akar menni. A két lány összevitatkozik, aminek a vége az, hogy Elsa az egész országot megfagyasztja, majd elmenekül.

Anna utána megy, és különböző bonyodalmak után, sok-sok zenével megfűszerezve, minden jóra fordul, ahogy azt megszokhattuk a Disney meséktől, éppen ezért furcsa, hogy egy ilyenfajta történet teszi tönkre egy japán pár „boldog befejezését”. A házasok ugyanis a Jégvarázs miatt válnak el.

Mint tudjuk, egy párkapcsolat sok minden miatt tönkremehet. Lehet ez hűtlenség, anyagi gondok, különböző jövőkép, vagy például az érzelmek kihűlése. A dúsgazdag japán házaspárnál azonban nem ezek okoztak konfliktust, hanem az, hogy a 29 éves feleség rengetegszer elment moziba, hogy megnézze a kedvenc meséjét, ám a rajongásában nem osztozott vele a férj.

A végzetes veszekedésre akkor került sor, amikor a férfi elborzadva tette fel a kérdést a nejének, hogy miért tetszik neki a Jégvarázs, ami szerinte egy borzalmas mese. A nő ettől annyira ideges lett, hogy a párja fejéhez vágta, hogy ő nem is ember, ha nem látja, hogy mi a jó az animációs filmben.

Az eldurvuló veszekedés vége az lett, hogy a feleség közölte, hogy válni akar, majd a szüleihez költözött. A férfi, miután lehiggadt, elment a nőhöz, hogy beszéljék meg a dolgot, de ő hajthatatlan volt, és már elindította a válást.

(Forrás: neon.hu)