Nem a férfi képes a legjobban megalázni a nőt, mert arra a gyengébbik nem önmagától is képes.
A nők legnagyobb része attól fél a legjobban, hogy egy olyan férfi mellett köt ki, aki megalázza, kihasználja, ám az igazság az, hogy megalázni csak azt lehet, aki hagyja magát, s különben is a nőknek nincs szüksége férfira ahhoz, hogy porig alázzák magukat.

A nőknek ugyanis van egy nagyon rossz szukásuk, ami az, hogy nem tudják, hogy mikor, kinek, mit, és mennyit szabad elmondaniuk. Ha egy szakításon vannak túl, akkor olyanokat is a bizalmukba fogadnak, akiket egyáltalán nem kellene.

Mivel az ismerősök többségét nem érdekli, hogy mi történt, mert megvan a maguk problémái, ezért a beszélgetésből csak annyit fognak megjegyezni, hogy az adott nő megint milyen rosszul járt.

Az ismerősök tehát csak szánalmat tudnak érezni, segíteni viszont nem fognak. Ennél már csak az a rosszabb, ha még pletykásak is, mert akkor hamarosan az egész város arról fog beszélni, hogy milyen nehézségei vannak az illetőnek.

A nők azzal is meg tudják magukat alázni, ha szakítás után olyan emberek társaságát keresik, akiket maguk mellé tudnak állítani. Ezek a személyek többnyire szülők, testvérek, gyerekek, vagy más rokon.

Amennyiben az adott férfi nem bántalmazta a nőket, akkor ez gerinctelenség is, mert a nők korábban szabad akaratukból választották azt az illetőt, ezért azzal, hogy most szapulják, a saját értelmi képességeiket vonják kétségbe.

A könyörgéssel is megalázzák magukat a nők, ha abból már sportot űznek. A könyörgésre olykor szükség van, mert ezzel éreztethetik, hogy valaki mennyire fontos a számukra. Ehhez azonban előbb le kell tenni valamit az asztalra.

A folyamatosan könyörgő nők sok érzést felkavarnak a másikban, ám ezek nem a szerelemre, vagy a tiszteletre méltóság érzését erősítik, hanem azt, hogy már lábtörlőnek sem elég jók az ilyen nők.

A féltékenységgel is csak saját magukat alázzák meg a nők, akik túlzásba viszik ezt. A féltékenység kismértékben akár jót is tehet a párkapcsolatnak. Nagymértékben azonban annyira megmérgezi a szerelmet, hogy annak a kapcsolat vége után is romboló hatása lesz.

Egy erőltetett féltékennyé tevéssel a nők csak azt érik el, hogy azonnal lebuknak, és a párjuk azt fogja gondolni, hogy már semmi tartás nincs bennük.

A közösségi oldalakon kétféleképpen is megalázhatják magukat a nők egy szakítás után. Ezek közül az egyik csoport az, akik olyan idézeteket írnak ki, amikben a sejtelmes mondatok a halálvágyra utalnak. A másik csapat az, akik nem képesek elfogadni, hogy vesztettek, és most trágár, alpári stílusban szidják a volt szerelmüket, akit a földbe akarnak döngölni, hogy ők fölé kerekedjenek.

Ez a hozzáállás 16 évesen még megbocsátható, viszont húszon felül már szánalmas, és a nők csak megalázzák magukat a közösségi oldalakon, ami ráadásul nem felejt, tehát bármikor újra szembesülhetnek a kínos mondataikkal.

A legmegalázóbb dolog azonban, amit a nők tehetnek, az a búcsúszex, hiszen akkor már a férfi csak egy tárgyként használja őket. A nők pedig hajlamosak azt hinni, hogy még van jövőjük a volt párjukkal, főleg, ha a búcsúszex többször is megismétlődik, hiszen a férfi akkor már úgy gondolja, hogy bármikor megkaphatja az exét.

Annak, hogy egy nő porig alázza magát, rengeteg módja van, ám mind ugyanabból az önbizalomhiányból, önértékelési problémákból, és gyermekkori tapasztalatokból fakadnak.

(Forrás: bien.hu)