Nem elegáns dolog káromkodni, ám olykor a helyzet úgy kívánja, hogy a mocskos szavakkal lehet elérni a célt.
Meglepő eredményt hozott egy felmérés, amiből kiderült, hogy az emberek 37 százalékából szexuális izgalmat vált ki, ha obszcén dolgokat hall, tehát a mocskos száj is lehet egy segédeszköz, ha a testiségről van szó.

Ám ennek az alkalmazása nem olyan egyszerű, hiszen lehet, hogy az illető párja még annyit sem ejt ki a száján, hogy „Istenít!”, akkor mégis, hogyan kérhetné meg arra az adott személy, hogy ennél sokkal durvább dolgokat mondjon, ha együtt vannak?

A félelmük nem alaptalan, hiszen a legtöbben azonnal elutasítanak egy ilyen kérést, mert szerintük a trágárságnak nincs helye a hálószobában. Ez a legrosszabb dolog, amit tehetnek, mert akár szakítás is lehet a vége, hiszen az illető azért kéri erre a párját, mert másképpen nem élvezné az együttlétet.

A mocskos szavakra főleg azoknak van szüksége, akik felelősségteljes beosztást töltenek be, vagy a munkájukban renget a stressz, ezért a trágársággal szeretnék levezetni az egész napos feszültséget.

Akik szeretnek káromkodni a lepedőgyűrés alatt, azok akkor mondják el ezt a párjuknak, ha már elég érettnek érzik a kapcsolatukat, mert az elején, még nem ismerik egymást annyira, hogy megértsék a másik okait, hogy miért is van szüksége a trágár beszédre.

A legjobb az, ha nem „éles helyzetben” közli az illető a párjával, hogy használjanak obszcén szavakat, hanem ezt még ruhában beszélik meg. Ha a másik beleegyezik, akkor beszéljék meg, hogy milyen mértékű káromkodásra van szükség, és melyek azok, amelyek már sértőek a számára. Ha valakitől eddig idegen volt a káromkodás, de kipróbálja, akkor senki se lepődjön meg, ha először elnevetik az egészet.

Az obszcén beszéd azonban nem jelenti azt, hogy mindent szabad! A családtagokra tett utalásokat minden esetben kerülni kell, akkor is, ha az illető nincs jóban valamelyik rokonával!

A másik testi adottságait se becsméreljék! Ne mondjanak olyanokat, hogy az előző partnerüknek nagyobb volt a nemi szerve, vagy a melle, mert egy ilyen megjegyzéssel az egész aktust tönkreteszik, és akár még veszekedés is lehet a dologból.

A hangszínre is figyeljenek oda, és tapasztalják ki, hogy melyikkel érik el a legjobb hatást. Lehet ez mély, érces, suttogó, vagy akár normális hangszín is. A szexuális aktust érdemes úgy kezdeni, hogy először a partner fülébe suttogják, hogy pontosan mit is szeretnének csinálni az elkövetkező percekben, illetve ők mit szeretnének, ha csinálna velük a párjuk. Ha elég jó a fantáziája a másik félnek, akkor már ezzel is eléggé izgalomba lehet hozni. Az eltervezés után, pedig jöhet a kivitelezés.