Ne flörtöljünk mással, és mi se rendezzünk féltékenységi jelenetet, ha a kedvesünkkel megyünk szórakozni!
Komoly konfliktusok forrása lehet, ha a párunkkal megyünk el este bulizni, ezért a legtöbben inkább úgy döntünk, hogy mindenki menjen a saját baráti társaságával, és akkor biztos, hogy megmarad a békesség. Természetesen ez nem megoldás, mert egy hosszú távú párkapcsolat egyik legnagyobb ismérve, hogy képesek vagyunk a kedvesünkkel együtt bulizni akár egy koncerten, vagy szórakozóhelyen, minden konfliktus nélkül.

Ehhez pedig csak pár apróságra kell odafigyelnünk!

Ha nem viselünk jegygyűrűt, akkor valószínűleg sok idegen fog leszólítani minket. Ebben az esetben udvariasan adjuk az illető tudtára, hogy nem egyedül, hanem a párunkkal érkeztünk. A legtöbben ezt tiszteletben tarják, és már el is mentek, hogy más fiút vagy lányt keressenek.

Előfordulhat, hogy a kedvesünknek nem tetszik, hogy idegenek próbálnak felszedni, és ezért könnyen féltékeny lehet. Ezt megelőzhetjük azzal, ha még a szórakozás előtt biztosítjuk, hogy mennyire szeretjük, és nekünk csak ő számít.

A féltékenységi drámában néha mi is hibásak vagyunk, mert alapot adunk rá azzal, hogy előtte kezdünk szemezni vagy táncolni valaki mással. Ha hergeljük a párunkat, akkor ne csodálkozzunk, hogy hangot ad a nemtetszésének, tehát véletlenül se ingereljük!

Természetesen nekünk sem tetszhet, ha valaki kikezd a partnerünkkel. Ebben az esetben ne engedjük, hogy a féltékenység vörös köde elborítsa az agyunkat, és ne úgy lépjünk hozzájuk, hogy azonnal valami csípős megjegyzéssel indítunk köszönés helyett, hiszen előfordulhat, hogy az idegen valójában egy rég nem látott rokon. Ha azt látjuk, hogy a partnerünk mással beszélget, akkor csak lépjünk oda, karoljuk át a párunkat, és kedvesen kérdezzük meg, hogy ki az illető!

Szórakozás közben fennáll annak a veszélye, hogy kifordulunk önmagunkból, ezért nagyon figyeljünk arra, hogy még véletlenül se igyuk le magunkat a sárgaföldig, mert nagyon kiábrándító, ha részegen kell hazatámogatnia a kedvesünknek!

Ha belevetjük magunkat az éjszakai életbe, akkor se feledkezzünk meg arról, hogy kivel érkeztünk! Ne csak a barátokkal, haverokkal, táncolással foglalkozzunk, hanem a párunkkal is törődjünk, tehát vele is táncoljunk, vagy vonuljunk félre egy kis időre!

Amennyiben ezt a pár aranyszabályt betartjuk, akkor az esti bulizás biztos, hogy kellemes kikapcsolódás lesz, és nem fog veszekedéssel végződni.

(Forrás: Bien)