Tegyünk azért, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, mint a korábbi a kapcsolatunkban!
Ha valamin összeveszünk a párunkkal, és a vita hevében egyszer csak hatalmába kerít minket az érzés, hogy mi már voltunk ilyen helyzetben, és ugyanezért veszekedtünk, akkor az nem véletlen.

A visszatérő veszekedések annak az árulkodó jelei, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el minden párkapcsolatunkban. Ha erre rájöttünk, akkor egy pár szintes folyamattal, hatékonyan változtathatunk a viselkedésünkön.

Először is tanuljuk meg, hogy mindenki a saját tetteiért felelős! Ha felismerjük, hogy melyik cselekvésünk, tettünk hibás, akkor ne várjunk arra, hogy más változtassa meg azokat, hanem saját magunk kezdjük el áttanulmányozni azokat.

Ebből ne hagyjuk ki az érzelemkifejezéseket, gesztusokat, beszédmódot, de a különböző tetteket se! A legjobb, ha listát írunk minden olyan szokásunkról, tulajdonságunkról, amelyeken változtatnunk kell!

A következő lépés az, ha megvannak a hibáink, hogy azonnal nekilátunk megoldást keresni ezekre, hogy minél előbb változtatni tudjunk! A harmadik lépést is ide lehet venni, hiszen, ha nem sikerül rájönnünk, hogy mi a probléma, akkor ne szégyelljük megkérdezni a társunktól, hogy szerinte mi az, amit ő nehezen tűr el, vagy mi az, ami zavarja velünk kapcsolatban.

Ha már segítséget kértünk a partnerünktől, akkor abban is kérhetjük a támogatását, hogy együtt küszöböljük ki ezeket a hibákat, és keressük meg a közös nevezőt. Ezzel máris van egy irányunk, hogy merre induljunk el.

A következő lépés, hogy biztosítsuk a párunkat afelől, hogy mi minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megváltozzunk, és kérjük meg, hogy szóljon ránk, ha megint elkövetnénk a szokásos hibánkat.

A változáshoz türelemre lesz szükségünk, mert az nem fog pillanatokon belül megtörténni. Mivel ez egy hosszabb folyamat, ezért nem szabad elkapkodnunk! Természetesen a folyamat elején még elő fog fordulni, hogy újra elkövetjük a hibáinkat, de ilyenkor ne adjuk fel!

Végezetül azt is meg kell említenünk, hogy néha hiába próbálkozunk, mégsem sikerül megváltoznunk. Ilyen esetben tegyük félre a makacsságot, szégyenérzetet, és keressünk fel egy szakembert, aki segíteni fog abban, hogy a hibákat kijavítsuk, és többé ne kövessük el azokat a párkapcsolatunkban.

(Forrás: Párkapcsolat szerviz)