Borongós időre tökéletes bevackolós finomság a laktató és különleges étel.
Hiába süt a Nap, mi már tudjuk, hogy megállíthatatlanul közeledik a tél, és az egyre hidegebb napok, amikor ugyanolyan jólesik egy tányér forró leves, mint nyáron egy fagylalt. Szerencsére, a leveseket nem fogjuk megunni, hiszen rengetegféle közül választhatunk.

Ha szeretjük a hagymát, és a francia konyhát, akkor a francia hagymalevest mindenképpen meg kell kóstolnunk, mert ez tökéletesen illik egy-egy hideg bevackolós naphoz.

Hozzávalók (4 adag):

50 dkg hagyma
10 dkg vaj
1 púpozott ek. liszt
2 ek. cukor
2 l víz+ 1 db húsleves kocka/ vagy 2 l csirke alaplé
1 dl száraz fehérbor
4 szál friss kakukkfű
1 db babérlevél
20 dkg sajt (félkemény)
1 tk. só
1/2 tk. bors
2-3 reszelésnyi szerecsendió
1 db bagett

Elkészítés:

Tisztítsuk meg a hagymát és vágjuk karikára. Ezután vegyünk elő egy serpenyőt, amiben olvasszuk meg a vajat, majd rakjuk rá a hagymát és hintsük meg a 2 evőkanál cukorral. Pirítsuk világos barnára, ami nagyjából 10 perc alatt megvan. Amikor ez kész, akkor hintsük meg egy púpozott evőkanál liszttel a serpenyő tartalmát, és forgassuk össze.

Most öntsük a hagymát egy körülbelül 3 literes lábasba. Ezután következik az 1 teáskanál só, 1/2 teáskanál őrölt fekete bors, 2-3 reszelésnyi szerecsendió. Ezeket szórjuk rá ízesítésként. Következő lépésként felöntjük az egészet 1 deciliter száraz fehérborral és 2 liter csirke alaplével. Amennyiben nincs alaplé, akkor gyors megoldásként a víz és a húsleveskocka kettőse is megfelel a célnak.

Ezután 4 szál kakukkfű és 1 darab babérlevél kell még a levesünkbe, egy kis csokorba kötve. Befedve, közepes lángon, 45 percig főzzük a hagymalevest.

A bagettet vágjuk nagyjából 1 cm vastagságú szeletekre, a sajtot pedig reszeljük le. A tálaláshoz öblös edényeket válasszunk, amiknek az aljára helyezzünk 3 szelet bagettet. Ezekre szórjuk rá a sajtot, majd merjük rá a forró levest.

Az étel tetejére tegyünk 3 bagett szeletet, majd ezeket is szórjuk meg jól sajttal. Végezetül a megtöltött tálkákat tegyük be a sütőbe, és addig süssük, amíg a sajt nem lesz aranybarna a tetején. Melegen azonnal fogyaszthatjuk a kész hagymalevest.

Jó étvágyat!

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)